kezdet

Ma reggel fájó torokkal, beszűkült hallójáratokkal ébredtem, a tegnapi egy gombóc vaníliafagyi nem tett jót a Sunny Diner-ben, ahová úgy jutottunk el, hogy a környékünkön sehol sem volt már hely egy szilveszteri ebédre. Följegyzem magamnak, hogy a szilveszteri programokat már szeptemberben el kell kezdeni szervezni, különben nem lesz színház!

Maradt így az itthoni filmezés, a Mamma mia. A hétvégén megnéztük még a Rossz versek-et, és karácsonykor a Wonder-t.

Az új évre vannak terveim. Szeretnék végre lefogyni, visszahozni a mozgást a mindennapjaimba, olvasni, és végre ismét kapcsolatokat teremteni. Ezeket még részletezem majd.

 

Dolgok, amelyeket szeretnék

 
  1. Bruce Springsteen-t, Madonnát és Phil Collins-ot látni koncerten
  2. Az osztályommal táncolni a szalagavatón
  3. Line dance-t járni
  4. Lefutni egy szigetkört
  5. Ugróiskolázni anélkül, hogy szétszakadna a térdem
  6. Túrázni
  7. Kórusban énekelni
  8. Fellépni egy színdarabban
  9. Amerikába utazni
  10. Műsort vezetni
  11. Szinkronszínésznek lenni
  12. Hogy legyen hitem
  13. Célokat kitűzni és azokat komolyan venni
  14. Egy közösséghez tartozni
  15. Harcolni egy nemes ügyért

zajos

Mióta megérkezett a tavasz, majd egy hét után már a nyárnál tartunk, és kinyíltak az ablakok – hirtelen üvölteni kezdtek a diákok. Egyszerűen annyira hangosan beszélnek, hogy az már zavaró. Egyébként is valami vibrálást, feszültséget állandóan hallok alapzajként, de ez a hangosság egyszerűen fizikailag fárasztó. Túl akarják üvölteni a környezetből jövő alapzajt. Zajból pedig van elég, fölkavarodott minden körülöttünk.

gyász

Tegnap este óta nem jutok szóhoz. Gyászolok. Nem tudom miért gondoltam azt, hogy lehet másképp, és végre egyszer a józan ész győz. Tudatom nem is számolt azzal, hogy lehet negatív végkifejlete is a dolgoknak.
Tegnap óta nem hiszem el, ami történt. Cselekszem, de értelmét nem látom. Gyűlölök mindenkit, akit okolhatok érte.
Tegnap óta tudom, hogy elárult a szülőfalum is, hogy ugyanolyan buták ők is, mint azok, akik mindent elhittek.
Tegnap óta minden falumbélit töröltem, és minden csoportot, ahol bármilyen közöm lehet hozzájuk.
Tegnap óta tudom, hogy soha nem akarok már visszamenni oda lakni, és el kell mennünk ebből az országból.
Gyűlöllek titeket, akik tönkretettétek a jövőnket!

Mióta Béla macskánk  – a kisherceg – itt van, alig alszom. Állandóan bunyózik Lujzival, aki nehezen viseli, hogy a területét meg kell osztani mással. Sok probléma adódik ebből, de ma éjszaka valami kivételes is történt.

Arra ébredtem, hogy Lujzika a bal oldalamhoz dőlve édesdeden alszik, míg Béla a jobbomnak dőlve, a mancsát kezembe téve szunyókál.

Idilli pillanat volt. Kár, hogy negyed másodperc múlva – mikor magukhoz tértek – folytatódott a fentebbi harc.

Szeretném már látni azt, hogy a fák lombkoronájukkal együtt hajladoznak a langymeleg, friss, tavaszi szélben.

Ja, és tegnap még sehol sem voltak azok a rügyek, amelyek ma csak úgy megjelentek a fákon, azt ígérve, hogy lesz lombkorona idén is! 🙂

fagyott eső, ónos eső

Fogalmam sincs, hogy mi köztük a különbség, de előbb a térképre pillantva azt láttam, hogy Taktaharkányban szakad a hó és közben villámlik. Ehhez képest a fentebbi dolog nem is lényeges.

Na, itt vagyok megint. Lassan vége a négy napnak, és sehol sem voltam. A háromból kettőt görcsökben fetrengve töltöttem, épp ideje lenne holnap egy kicsit lazítani. Természetesen mindennap dolgoztam, a rengeteg javítanivalót mára nullára csökkentettem. Ez is megvan. Nagyon sok mindent kellett volna megterveznem, de hagyom a fenébe.

Holnap nagyapám nevenapja, most nem lesz a sírján virág. Hídvégen már 22 cm a hó, és hófúvás van.

Imádkozom, hogy Samu kutyánk, a maga tizennyolc évével megérje kinn a teraszon a holnapot, és a tavaszt.

Tavasz, hol késel már? Meg kellene oldanod a dolgokat

Visszatértem. Elég volt a papírból, a kulcsszavakból. Írni akarok.