Közös életünkben először van konkrét programunk szilveszterre, és még a jegyünk is megvan hozzá. Tavaly színházban voltunk, és annyira megtetszett, hogy idén is megyünk, mégpedig a Vígbe, a Revizorra, a 21 órakor kezdődő előadásra, amelynek pár perccel éjfél előtt lesz vége.
Előtte egy immár hagyományos burgerezés, utána a hidak végigjárása, és szépen elköszönünk 2014-től.
Jó az nekünk?
Én 30 centis fát akarok szinte díszek nélkül, lippi plafonig érőt megpakolva minden giccsel, hogy hajoljanak le az ágai – a negyedik vita után lett az idei fa 110 centi, erőteljesen „S” alakú görbülettel, az alját le kellett vágni, mert nem bírt megállni – sikerült megint hazahozni a legrondább, senkinek sem kellő csoffatag fát.
De, már megbeszéltük, hogy jövőre én november 30-án megveszem a 30 centis élő fát, és és december elsején feldíszítem szalmacsillaggal, habkarikával és mézeskaláccsal, lippi meg vesz magának plafonig érőt és telepakolja azzal, amivel csak szeretné.
Milyen cuki már, mikor anya a tiltott „k” betűs zöldségeket sorolván, az egyiknél így védekezik: „Dehát a krumpli az nem is „k” betűs, mert burgonya!”
Egyem meg.
Ma összevesztek a hatodikosaim azon, hogy van-e Mikulás? A nem-tábor legfontosabb érve az volt, hogy „Tanárnő, én már négy éves koromban is tudtam, hogy nem létezik!”
Mondtam, hogy ez igen gyenge lábakon álló érvrendszer, bizonyíték nélkül tagadni. Hál`istennek, volt, aki elbizonytalanodott. Remélem, most épp a cipőjét pucolja bőszen.
Még a héten történt, hogy miután ezer s még egy üzenetet írtam férjemnek g-talkon, s egyre sem válaszolt, bedühödtem és írtam neki egy „cifrát”. Erre persze azonnal válaszolt, s a lentebbi fotón látható, hogyan interpretálta. De, megkaptam érte büntetésemet. Hazaérve azonnal kiderült, hogy otthon hagytam (14 év alatt először!) a kulcscsomómat, így előállt a klasszikus filmes jelenet: az ajtó előtt ülök a folyosón, belülről az állatok kaparják az ajtót és magyaráznak nekem, mígnem lippi haza nem ért….
férjem véleménye: „Nos, vagy nagyon szar napja volt marlenkának, vagy a macskával gtalk – olok. Ha az utóbbi, akkor fogalmazhatna cizelláltabban is….”
Néhány teszt kitöltése után szembe kellett néznem a ténnyel, hogy én bizony munkamániás vagyok. S mikor a teszt azon kérdésére, hogy kihegyezte-e ceruzáit gyerekként még augusztusban, igennel válaszoltam szemlesütve, tudatosult bennem, hogy mindig is az voltam.
Én mindig örömmel készültem iskolába, szerettem ráhangolódni, elkezdeni a kinőtt holmik helyett újakat vásárolni, füzetborítót keresgélni, megpróbáltam a nyár alatt kialakult napirendet apránként módosítani, s nem gondoltam, hogy ez rossz így. Hasonló ez is a listákhoz, a tervekhez, amelyeket létrehozunk, majd a körülmények alakulásának megfelelően rugalmasan változtatunk. Kényelmi megoldás.
S tudom, én nagyon kényelmes ember vagyok. Hajlamos vagyok belerögzülni szokásokba, helyzetekbe, a megszokottba, s általában tőlem független változások robbantanak ki belőlük, melyek után meg sokáig nem találom a helyem.
Próbáltam másképp, nekem nem megy. Kreatív vagyok, kész az innovációra, de nagy mértékű újítást nem tőlem kell várni. Mindig változtatok, de csak picit.
Most például a megtervezett bevásárlólistánkhoz, (ez se volt eddig) vettünk egy banyataxit. Vagy ha jobban tetszik: krumplitaxit.
Tűzpiros, vízlepergetős, nagyon vagány.
De, ami a fő: kényelmes vele „cipekedni”!