Kategória: betegség

rossz nap

Vannak olyan napok, amikor semmi különös sem történik, mégis minden olyan rossznak tűnik. Na, ez egy ilyen nap. Hideg van, de nagyon, fáj a csipőízület, de rettenetesen, és úgy érzem, hogy semmit sem tudok, és így kellene döntéseket meghoznom, melyek az elkövetkezendő éveimet – de talán az egész hátralévő életemet – meghatározzák.
Miért nem lehet ez egyszerűbb?

univerzum

Az Univerzum már megint készülődik, hogy keresztülhúzza mindazt, amit elterveztem. Ráadásul a legrohadtabb módon, a legjobban szeretett mamám betegségének hírével. Holnapig még van remény, holnapig még lehet könyörögni Istenhez.

Sosem tudtam magam meggyőzni arról, hogy valójában nem létezik. Csak bizakodom, mint Pascal a nádszállal.

Egyébként jó nap, két régi kedves ismerőssel kávéztam.

Hideg lett, nagyon fúj a szél, reggel még a hódara is szakadt.

Imádkozom.

szív

Mélyen megrázott thomas halálhíre, amely épp olyan váratlan volt, mint egy májusi felhőszakadás. A semmiből termett hirtelen, elsodort és bőrig áztam általa. Gondolkodtam, hogy miért, hiszen alig ismertem, egyszer találkoztam vele személyesen. Aztán arra jutottam, hogy azért, mert a netes világból jött, nem a valódiból, és ebben nem szoktak csak úgy meghalni karakterek…főleg nem az olyan markánsak, mint ő. Nehezen tettem tovább a dolgomat, mikor megtudtam – elhalványult a dolgok jelentősége.

Pedig magamért is lenne bőven miért aggódnom. A héten az egyik órán rosszul lettem, tényleg olyan volt, amilyennek a szívinfarktust elképzelem…de a műszerek nem mutattak semmit. A doki azért hazaküldött, mondta, hogy nagyon túlhajtottam magam, egész hétre ki akart írni, de csak aznapra maradtam távol. Mindegy, köszönet nem volt érte, csak végtelen cinizmus és gőg. Sosem értettem az olyan embereket, akik ahelyett, hogy segítenének az elesetteknek, még inkább belerúgnak egyet. De, a lelkiismeretével neki kell elszámolnia, nem nekem.

Megijedtem nagyon, mit szépítsem. Azóta diétázom, próbálok többet pihenni, lecsökkenteni a gyógyszereket, és alig várom, hogy végre nyár legyen, és nagyon komolyan elkezdjek magammal foglalkozni. Most mindenesetre örülök, hogy semmilyen elnökséget, emelt érettségit nem vállaltam, épp elég lesz a három osztályt magyarból és társadalomismeretből leérettségiztetni. Még a kis cuki kínai magántanítványt is megkértem, hogy csak szeptembertől jöjjön! Ó, szeptember! Mikor már csak huszonkét órám lesz, és nem huszonhat! Nem lesz kétféle fakt, kétféle emeltre készítés, nem lesz két érettségiző osztály, nem lesz tanfelügyelet és minősítés, és sajnos, nem leszek osztályfőnök se. Ez utóbbihoz még ambivalens a viszonyom, de egyre tolódik a pozitív tartomány felé.

Mindenesetre valahogy nagyon értékelem, hogy ma pihenőnap van.

méhes

A napok továbbra sem egyszerűek, és egyre inkább bonyolódnak. Bankváltás közben vagyunk, erre letilt minket a még jelenlegi számlavezető bank egy netes tranzakció miatt. Hiába  hívom fel, hogy mi kezdeményeztük az átutalást, ők akkor is letiltanak, azonnal levonják a 12 ezer forintos kártyatiltási díjat, és hiába mondjuk, hogy nem kérünk kártyapótlást, mert otthagyjuk őket, 10 percen belül érkezik az sms a két kártyapótlási tranzakció pénzösszegének levonásáért. Több ezer forintot költök velük telefonbeszélgetésre, minden beszélgetéskor épp az ellenkezőjét mondják annak, amit előtte. Hiába vagyunk társtulajdonosok, egyikünk sem intézkedhet a másik nélkül, még meghatalmazással sem. Annak idején azt ígérték, hogy mindent el tudunk intézni, ha a másik bemutatja a meghatalmazást. Most, hogy levonták a díjat, újabb 120 napot kellene várni, amíg visszautalják az összeget. Addig persze menne még négy hónap folyószámlavezetési-díj nekik, közben kitalálnának még egy-két újabb kártyatiltást….anyátokat. A májusi fizuk már a másik bankhoz mennek, és mindent, egészség-és nyugdíjpénztárt is ott indítunk el, ezt a régi számlát pedig még négy hónapig fenntartjuk, de a kártyákat leadjuk, és csak a minimális 400ft-os számlavezetést kérjük. Prémium ügyfelek vagyunk, és így bánnak velünk. Maradjanak csak magukra. A panaszainkat kivizsgálták, egyiket sem tartották jogosnak, ha nem értek egyet, forduljak a felügyeleti szervekhez és pereljem be őket…Persze.

Mindezt a letiltást sikerült akkor eljátszani, mikor Pöttyösön életmentő műtétet kellett végrehajtani, és épp a kórházban kellett volna fizetnie a férjemnek. Szegény, zokogva hívott, hogy ott áll a letiltott kártyával és nem fér hozzá a saját számlánkhoz…Sosem bocsátom meg nekik….

Drága kutyánkat teljesen kipakolták, méhgyulladással került kórházba, másfél kilót szedtek ki belőle. Napokig nem evett, elvesztette az önbizalmát, rettegett az egyedülléttől – mostanra kezd normalizálódni a helyzet, holnap varratkiszedés, gondolom, nagyon meg fogja viselni ismét….

Minden nap tablóztunk, az osztállyal kapcsolatos utolsó rengeteg tennivaló közepette telnek a napok. Már mindenki nagyon várja, hogy végre vége legyen, és jöjjön egy cezúra, hogy aztán soha többé ne folytatódjon ugyanúgy már semmi – legalább is a diákoknak.

 

 

reményteli

Az óriási rohanást persze megelégelte a szervezetem, lebetegedtem. Pedig a megelőző este még vigéckedtem is, hogy végre hozzászoktam az 500valahány diák által behurcolt vírusokhoz, immunis lettem rájuk. Aztán hopp, másnap reggel már antibiotikumot ír fel a doktornő, és egy hétig nyomom az ágyat. De úgy, hogy semmi mást nem tudtam ám csinálni! Olvasni, tévézni nem bírtam, lekötni nem tudott semmi: magammal küzdöttem lázasan.

Most sem vagyok még hejdejól, fájdogál a fülem, de holnap menni szeretnék. Csak egy fél nap, remélem minden rendben lesz.

Közben pedig megtanultam azt is a saját káromon, hogy ruhát sosem szabad rendelni a netről. Hiába ellenőriztem a méretet, a centiket – mégsem stimmelt. Más szabású volt, más anyagból készült, és egyik sem tetszett. Így mindent visszaküldtem, most egy hónapig várok arra, hogy visszautalják a pénzt.

Még szerencse, hogy nagy csomagküldő szolgálattól rendeltem, különben most igen ki lennék borulva.

Ennek következtében továbbra sincs szalagavatói ruhám. De most már próbálok a meglévőkre alapozni, a hétvégén összepárosítgatom őket, aztán hátha találok mégis egy tökéleteset, amibe beleszeretek és még jó is lesz! 🙂

grand

Egyre rosszabb az álmatlanság, illetve az össze-vissza alvás-dolog, és egyre rosszabb a kedvem, ahogy egyre fáradtabb vagyok, úgy leszek egyre ingerültebb, egyre könnyebben jövök ki a sodromból, pedig minden pillanatban egy zen buddhista szerzetes nyugalmára vágyom. Minden fáraszt, mindenről úgy érzem, csak az energiáimat szívja le, és nem pótlódik helyette semmi. Remélem, hamar véget ér ez az időszak, mert nekem a legrosszabb magamat elviselni.

Múlt vasárnap eljutottunk az újjáépített Kossuth térre, nekem nem nyerte el a tetszésemet, nagyon hiányoznak a fák, és borzasztó nézni, hogy a maradék kis növendéket pedig kiöntötték betonnal…minden beton lett egyébként,  József Attila-szobor versidézete pedig hibás, kimaradt egy vessző. Tudom, nagyon negatív vagyok….így ezt abba is hagyom.

Hétfő este utoljára voltam gyógytornán, sikerült úgy meghúznom az izületeimet, miközben még ömlött is be a hideg levegő, hogy kedden már alig bírtam kimászni az ágyból. Ekkor még arra tippeltem, hogy egyszerű izomláz, de szerda reggelre egyértelmű lett, hogy ez ennél sokkal súlyosabb, tipegni bírtam csak, ha leültem, akkor felállni nem bírtam…így hazajöttem és gyors segítségként Voltaren-t vettem be, amitől tíz perc múlva már aludtam, ezek után öt körül már fel tudtam állni, estére pedig ki is egyenesedtem. Közben persze megtudtam, hogy minden rossz, amit én óravázlatként, reflexióként csináltam, de csak abban erősített meg, miután padlóra küldött  kb. két óráig, hogy egy percet sem vagyok hajlandó tovább ezzel foglalkozni és így, ahogyan vannak most, feltöltöm. Egyébként sincs rá több időm, jövő héten intenzív hét, aztán vizsgák, majd jönnek az erdélyiek, zenei gála, tavaszi szünet, Civitas-verseny, érettségi felkészítés, majd már az érettségiknél, a javításoknál és az osztálykirándulásoknál vagyunk. Uszkve másfél hónapra napra be vagyok táblázva.

Ma egyébként végre eljutottam a Maggie’s-be, csodaszép holmik vannak, kis osztályommal pedig megnéztük moziban az új Wes Anderson-filmet, ami megint csak bűbájos mese, csodaszépen fényképezve, kiváló zenével, és nagyszerű színészekkel. Szerintem nekik nem tetszett, de voltak annyira bájosak, jól neveltek, hogy erre nem tértek ki.

Ma lenne egyébként apa 68 éves. Csak holnap tudok a sírjára virágot vinni. Átkozott távolság!

elsők

Tegnap eljutottam végre orvoshoz, (nagy csalódás volt, sok időt nem szánt rám a doktornő, úgy látszik, ha nem magánrendelésre megyek, akkor a kutyát sem érdekli az ember…ami azért érdekes, mert az oktatásban ezt nem tapasztalom) ahol az orvos szerint minden tünetem a stressztől van, (ez az itt fáj, ott fáj,zsibbad, hasmenés, betegségek) semmi köze a kávéhoz, és olyan normális a vérnyomásom, amit bárki megirigyelhet. 

A szervezet így védekezik a normálistól, elviselhetőtől jócskán eltérő, magas stressz miatt. Nekem kellene megtanulnom bizonyos stresszoldó technikákat, átgondolnom az életemet….a baj csak az, hogy ahányszor átgondoltam az életemet, felállítottam a kereteit, abban a pillanatban történt valami olyan tragédia, ami fél, uszkve egy évre megint hazavágott lelkileg, és kezdődött elölről megint a mókuskerék…

Már bele sem merek gondolni egy igazán radikális életmód változtatásba, mert ki tudja mivel büntetne cserébe az ég, hogy merem egy kicsit jól érezni magam a világban, merek magammal törődni…mint a görög sorstragédiák hősnői, komolyan. Mindenért megbűnhődöm, minden jóért megvan cserébe a büntetés…

Pedig olyan egyszerűen hangzik: napi ötszöri étkezés, heti három torna, egy kis kardió vagy jóga, nagy séták, sok finom gyógytea, minőségi ételek, a stressztől való függetlenítés….etc. 

Ha ilyen egyszerű, vajon miért nem megy senkinek? 

Ma is felébredtem fél ötkor, azóta próbálom meg elütni az időt. 

Lippi Varsóban, jutalomút a kollégáival, belvárosi luxusszálló, épp reggelizik szerintem. 

Rossz, hogy nincs itt, hiányzik. Minden pillanatban mondanék valamit, kommentálnám az apróbb történéseket…aztán rájövök, hogy nincs kinek, max. Pöttyösék néznek rám furán és morcosan, amiért legkedveltebb foglalatosságukból, a napi huszonhárom óra alvásból kizökkentem őket.

Van azonban pozitív stressz is, amely inspirálóan hat, és amelytől annyira izgatott lesz az ember, hogy képtelen aludni. 

Például az, hogy a hetedikeseim megnyerték az Bolyai országos döntőjét, és max. pontos lett a szóbelire vitt színdarab jelenet! 

Na, az ilyen dolgok miatt marad az ember a tanári pályán.

nyomor

Szeptemberben többször fáztam meg, de nem foglalkoztam vele, mentem továbbra is minden nap és általában valamelyik hétvégi napon is dolgozni. Különben is intézni kellett az örökösödési átírást, az autó, utánfutó eladását, a biztosítások megkötését, majd felszámolását az eladás után, így nem volt lehetőségem kipihenni a betegséget. 

Október első munkanapján még elvittem a gyerekeket színházba, de másnap már magas lázzal, erős fájdalmakkal ébredtem; a diagnózis szerint tüszős mandulagyulladással, és teljes felső légúti fertőzéssel. 

Amit nem vett észre a doktornő, az egy arcüreggyulladás volt, amelyről begyulladt a fogaimat tartó csonthártya, s így az egyik fognál teljes fogbél elhalást váltott ki. 

Hiába gyökérkezelték a fogat, nem szűnt a fájdalom, mivel csak a harmadik röntgennel sikerült kimutatni azt, hogy a csonthártya is gyulladásban van, ezért nem tud gyógyulni – azonban addigra eltelt három hét irgalmatlan fájdalmakban, és fájdalomcsillapítót szedve. Mondtam a dokiknak, (tanulva az előző esetekből) hogy nem úszom meg soha széles spektrumú antibiotikum nélkül, mivel nem átlagember érzékenységű fogaim vannak, de megint nem hittek nekem.

A doki elsőre rosszul lett, amikor meglátta, hogy mekkora foggyökeret kellene kezelnie, ami ráadásul össze-vissza tekeredik….szó volt közben már fogműtétről is, aminek még a gondolatától is rosszul lettem, mivel emlékeztem, hogy mit csináltak velem kilenc évvel ezelőtt, a majd három órás műtétre, az azt követő kék-zöld-lila, felpuffadt vízi hulla arcra, és végül a varratkiszedés sokkoló élményére….

Végül elkerültem a műtétet, s közel másfél hónappal a fog feltárása után bekerült a próbatömés is, és ha minden igaz, akkor kedden végre végleges is kerül bele. 

Azonban ennyi  (két hónapnyi) szenvedés, antibiotikum, és egyéb gyógyszerszedés után annyira könnyen elkapok minden vírust, és olyan könnyen lever a lábamról, hogy szerdán már az iskolában, az órán lettem rosszul, egy, a hetedikesektől elkapott gyors lefolyású, magas lázas calici-szerű vírustól, amely másnapra nyomtalanul távozik. Kiújult a laktóz érzékenységem is, képtelen vagyok tejet inni, pici tejet tölteni a kávéba, felgőzölni mézzel, hogy melange-ot igyak, mert fél perc múlva a wc-ben kötök ki ismét. 

Sajnos nem vehettem vissza a munkából, így továbbra is tartom a tehetséggondozást, az érettségi felkészítést, készülünk két színdarabbal hétvégenként, és minden egyéb más kutyafüle is van persze a suliban – de, sajnos csak annyi vágyam van minden nap, hogy végre ágyban lehessek, ami mondjuk a lippivel is nagy kitolás….

Hullámzóan jobb egészségi állapotomban próbálok azért erőt venni magamon, így eljutottunk kétszer színházba, meg orchideakiállításra is, de ahhoz képest, amit terveztünk, ez nem sok.

Szedek napi 2000mg c-vitamint, ca-mg-zn tablettát és pezsgőtablettát, Merz-drazsét, das gesunde plus tőzegáfonyát, de semmi javulást sem tapasztalok az állapotomban. 

Nem jutok ki a szabadba, mert hétvégenként általában benn próbálunk. 

El vagyok keseredve némileg, és már előre rettegek a keddi fogászattól….

hetedik és nyolcadik

Tegnap töltötte be a blog a hetedik évét, és lépett át a nyolcadikba, és én rendes, jó szokásom szerint megint elfelejtkeztem róla – így ez most pótolom. Remélem, még sokáig megmaradunk így, együtt. 

A mai nap ismét felvágták a fogamat, ez immár a két és feledik hét, mióta ezzel kínlódok, és a tüszős mandullagyulladással együtt a harmadik, amit végigszenvedtem. 

Pontosan az az időszak, amióta elkezdtem az életmódváltást, és mióta szedek mindenféle vitamint, általános immunerősítésre, hajnövesztésre, stb. 

Férjem szerint jobb állapotban vagyok, mint tavaly ilyenkor, (milyen lehettem vajon akkor?!) de hiába változtatom meg az életmóddal együtt a gondolkodásomat is, egyelőre csak a betegségek jönnek. 

Amit szerinte meg kell tanulnom, az a konfliktuskerülés – és tudja, hogy nekem ez a legnehezebb. Mert én olyan vagyok, mint Zsandark, ha úgy hiszem, hogy igazam van, akkor meg  is védem azt. 

Csak mindig elfelejtem, hogy már fizikailag nem bírom a sok frontos harcot, és a mostanában divatos harcmodort sem – én nem akarom eltiporni az ellenfelemet, csak meggyőzni. Mivel optimista vagyok, ugyanezt tételem fel másokról is. 

S tényleg eláll a lélegzetem, torkomra fagy a szó, mikor kapom a gyalázkodó leveleket, melyben a megsemmisítésemre tesznek utalást – és belebetegszem. 

Tegnap például egy nyugdíjas néni kötött belém, és közölte, hogy a profilképem alapján ötven x lehetek, és inkább a nyugdíjjal foglalkozzak, húzzak már a tanításból. Sosem beszéltünk előtte, csak neki nem tetszett, hogy nekem vannak elfogadható részek a portfólióban, így a legkönnyebb, legaljasabb, legprimitívebb támadási felületet választotta –  a külsőt, a kinézetet. Hadd fájjon, üssük csak! 

Elhiszem, hogy nem vagyok top formában, de azért ötven x-nek nem nézek ki, szerintem…..

Ezeket untam meg, a netes trollkodást minden formájában, a kisember legegyszerűbb kielégülési formáját. 

És ugyanezt a valós életben is. A mindenáron győzni akarást, a mindenkinél többet tudást, a hétköznapi agressziót, annak minden formáját. 

A magamét is. A pofavágásaimat, a visszaszólást, ha valaki támad – tényleg miért legyek én is olyan, mint ő? 

Annyi nemes és jó embert is látok magam körül, akik példaképül szolgálnak nekem. Mint a kollégám, aki mind emberként, mind tanárként, mind nőként etalon a számomra, és aki még most is, hatvan évesen úgy iskoláz le minket mindenben, hogy csak ámulunk! 

Csodálatos ember – olyan akarnék lenni, mint ő!