Ma egészen furcsa dolgot vettem észre a meghívott előadón, úgy kb. az óra 20. percétől kezdve. Láttam, hogy elfárad, nehezen veszi a levegőt, nehezére esik összpontosítani a 31 diák kérdése közepette arra, amiről beszélni akart. Óra után azt mondta, hogy ő sosem gondolta volna, hogy ennyire nehéz tanítani, és ilyen mértékű összeszedettséget kíván, mert ő teljesen elfáradt. Én csak csöndben mosolyogtam, majd mivel becsöngettek közben, (megint elment a szünetem) elköszöntem tőle, és bementem a következő órára.
Visszafordulva még láttam, ahogy pihegve lerogy az aula egyik székére.
Én közben kértem egy iskolai levélcímet, így mától odamennek a hivatalos, szülői levelek. És megpróbálom magam ahhoz tartani, hogy csak reggel nyolc és délután legkésőbb hat között nézek be oda, a szünetekben pedig sosem. Lehet, hogy régen meg kellett volna már lépnem.
Ők meg a Szépségek.
