Hónap: 2014. november

Ég az első gyertya már az adventi koszorún. Mondtam a férjemnek, hogy olvasson fel valami szép verset, de azt válaszolta, hogy az ő művészete a gasztronómia.

Ami azt illeti, ma is elkápráztatott vele. Csicsókakrémleves sütőtök steakkel és chorizo chipsszel, kacsaragu leveles tésztában – ezeket főzte ma, és volt előétel is, így nekem csak a süti maradt: narancsos-étcsokis sütőtökös muffin. Isteni volt.

Egyébként annyi sütőtök termett idén, mint még soha.

Utolsó nap ebből a hónapból, ej de kellemetlen nyirkos, nyálas, nyúlós idő van, az izületek begyulladva, és közben lippi dereka is becsípődött. Jáj.

Az influenza elleni védőoltás bedagadt, és le akar a karom szakadni tőle, azt érzem. Kérdeztem a többieket, de csak ketten jelezték, hogy éreznek valami minimális fájdalmat. Fura. Én két napja vizesruházom, plusz kenem izomlazítóval, mégis lüktet, és emelni, kinyújtani alig bírom.

Nem tudom, mitől van ez.

Közben túl egy újabb szülői bálon, ebben a hónapban ez a negyedik benn töltött péntek este.

Hálás vagyok, amiért olyan férjem van, aki kérés nélkül elmegy hétvégére bevásárolni, és még főz is.

Ma ki akartam végre aludni magam, persze, hogy Lujzi 5.50-kor ébresztett, azóta nem bírok visszaaludni.

Pedig lassan már úgy nézek ki, mint egy zombi – és úgy is érzem magam.

Most kezd nagyon elegem lenni ebből a tanévből.

Ilyen korán még sosem érkezett el az állapot, de a lassan minden hétvégémet benn töltöm, vagy a gép előtt ülök suliügyben- állapot kezdi nagyon megviselni egyébként sem tökéletes kommunikációmat a kedves kollégákkal.

Egyszerűen túl sokat vagyunk együtt. Ami még nem lenne baj, de mindig olyan szituációkban, amelyek az idegeinket veszik igénybe, ráadásul fáradtak és kialvatlanok is vagyunk folyton – így az időzített bomba mindig garantálva.

Nem könnyű.

És még mindig ez a borzalmas november van.

Az olyan embereket, akik mellől kihal mindenki, majd a sorozatos tragédiák után megveregetik a vállukat, hogy „ezt is túléltem valahogy” – már minősíteni sem tudom.

Pedig nem ártana elgondolkodniuk, miért fordul elő annyi deviancia körülöttük, ami egy országnak is becsületére válna.

A tanulság az, hogy aki elsőre nem szimpatikus az embernek, azt hiába próbálja megkedvelni – nem fog menni.

Én hiszek  a két ember közötti kémiában, és abban, hogy az ellentétek nem vonzzák, hanem igen is mindig taszítják az egymást.

És azt is megérzem mindig, hogy ki fogja elsőként feladni, ki nem való vezetőnek, még akkor sem, ha olyan harmonikus, kompromisszumkerülő személy.

Mert épp ezért nem alkalmas vezetőnek.

Azt hiszem, most kell hálát rebegnem és nagy köszönetet mondanom azért, hogy nem vagyok semmilyen ételre, italra, illatra vagy éppen fémre allergiás.

Az ember mindent természetesnek vesz egészen addig, amíg valami nem készteti arra, hogy átgondolja a dolgokat.

Én most megúsztam minden fentebbit, de lehetett volna másképpen is.

Úgy vélem, innentől kezdve ez a „lehetett volna másképpen is” fogja meghatározni az életemet.

Elkezdek vigyázni magamra. Ebben az is benne van, hogy vigyázok azokra is, akik körülöttem vannak, mert ők is meghatározzák életem minőségét.

Mindig, amikor belegondolok, hogy mit és mikor rontottam el, egészen apró dolgokhoz jutok vissza.

Csak nem kellett volna eldobni azt a húsz centit, megenni az x-edik süteményt, vagy éppen mosolyogni és vállat vonni egy újabb beszólás helyett….

De, nem így történt. A sok kis dolog idővel összeadódott és most dombocska helyett Mont Blanc-ként tornyosul elém.

Jó lenne, ha varászütésre megváltozna minden, de attól tartok elhordani ezt a sok szemetet is lapátonként lehet csak.

Az pedig idő, rengeteg, rengeteg idő…

A hideget nem bánom, csak ez a sötétség ne volna….

Még pénteken lett volna az arckoponya ct-m, de olyan dolog történt velem, ami még sosem – egyszerűen valahogy összekavarodott bennem, hogy mit mondott a doki, és az, amit a papírra írt – rossz helyre mentünk, sajnos.

Átmenni a másik helyre pedig már nem volt idő, várt az eu-s verseny, a Millenárison.

Így most várhatok december 11-ig, az új időpontig, ha már így elcsesztem.

Megvan  a komolyabb labor eredménye, ez már jelzi, hogy van valahol egy egészen pici gyulladás a szervezetben. Az érték a normális legfelső részét haladja meg két tizeddel.

Megnéztem a Csillagokban a hiba című filmet, és én sem bírtam ki bőgés nélkül.

A hétvége sajnos nagyon gyorsan elszállt, finomat ettünk, sokat dolgoztunk és pihentünk is, fogtunk újabb rovarokat, így remélem, hogy most már tényleg nem fog csipkedni semmi, és nem leszek rá allergiás.

Múlt szombaton volt még egy Radnóti-emléknap is a suliban, reggel nyolctól este tízig voltunk benn, a legjobb a Gárdos Péterrel való beszélgetés volt, akinek egy új és egészen különleges filmje kerül nemsokára a moziba, egy holocaust szerelem története, Hajnali láz címmel.

Ma  a férjem a Konyhafőnök című műsor válogatóján vett részt, így igen finom vacsorám volt.

Isteni rókagombás rizottót, és kéregben sült szűzérmét  készített mézes-vajas pirított dióval.

Ezen kívül tartottam egy egészen jó előadást a tanfelügyeletről, volt értekezlet és fogadó óra is.

Elfáradtam, pedig holnap reggel fél hétre a Honvéd kórházban kell lennem vérvételre.

És akkor a hétvégéről még nem is írtam….

A pöttyökkel úgy állok, hogy igazából senki sem tudta megmondani, (négy bőrgyógyásznál jártam) hogy mik ezek.

Épp ezért úgy döntöttem, hogy magamévá teszem a legutolsó bőrgyógyász ajánlását, és elhiszem, hogy ezek egyszerű csípések, és maximum arra adott allergiás reakciók.

„Ildikó, higgye el, mindenkinek és magának is az a legjobb, ha elhiszi, hogy ezek csípések. Az jár a legkevesebb kellemetlenséggel. Ha választanom kell, akkor még erre adom a legtöbb esélyt. Tudom, hogy csalódást okozok, de nem tudom megmondani mik ezek.”

Annyit még megtettünk a férjemmel, hogy béreltünk ipari takarítógépet és a lakást földig gyalulta a férjem, mindent áttakarított.

Közben fogott kb. tíz bazi nagy szúnyogot, így még hihetőbbé vált a csípéses verzió.

Mondanom sem kell, ma reggel egyetlen új kiütés sem volt rajtam, és a meglévők is teljesen kezdenek eltűnni.

A kapott gyógyszereket már napok óta nem szedem, mivel semmilyen változást nem észleltem általuk, és most már minden gyógyszert fenntartásokkal kezelek, mielőtt beveszem őket.

Ettől a férjem agybajt kap, de most már megnézek google-ben mindent, mielőtt beszedem őket.

Ellentétben a bőrgyógyászokkal, a biológus tanárok és az iskolaorvos végig azt állították, hogy ez csípés.

Móni, előtted is le a kalappal!
Azért elmegyek még a héten a speckó laborra, és az arc-és koponya ct-re is.  Remélem, az is negatív lesz.

De, a gócbetegségben én nem tudok hinni, amiért beutaltak ezekre.