Tegnap eszembe jutott, mikor még gimiben meglátogattam osztálytársamat, aki megmutatta a nővére szobáját. Telis-tele volt száraz virággal, és én döbbenetemben így kiáltottam fel: „Ó, te jó ég! Mindjárt megfulladok! Nem csoda, hogy Edit ennyire rosszul érzi magát, hisz itt nincs semmi energia, csak halott virágok!”
Erre mindannyian ledöbbentünk. Én a merészségemen, ők azon, hogy felismerték (majd én is) szavaim igazságát. Nem tudtam róla, de önkéntelenül is a feng shui-ra jöttem rá.
Edit ezek után kipakolta az összes száraz bizbaszt, és véget vetett a depressziójának.
Én pedig azóta is ügyelek arra, hogy csak élő növények vegyenek körül, és most már arra is, hogy járó órák.