Voltam ma kontrollon, és a változtathatatlan dolgok mellett minden rendben van a gerincemmel.
A még jobb hír az, hogy három év kihagyás után újra kapok majd fürdőjegyet a nyárra, így idén ismét vár a Lukács!
Addig megnő a hajam is. Már most is nagyon várom!
Ma életemben először együtt tornáztam egy volt tanítványommal. Túléltem, sőt, nagyon kellemesen elbeszélgettünk, de rendkívül zavart, hogy izzadtan, és bénán látott, melegítőben….
….ezek a flessek a legrosszabbak. Mikor elhangzik valami, amiről eszembe jut, bevillan, és kényszerítenem kell magam, hogy ne gondoljak rá, mert épp óra van, meg viselkedni kell….aztán felhangzik valami a rádióban, és zokogásban török ki a konyha közepén, és átkozom azt a napot…
…. a másik meg, ez a nekiszaladni a világnak-érzés, ha kisüt a nap. Hogy mindent rendbe kellene tenni, kitakarítani, selejtezni, ültetni, festeni, parkettázni, mindent, amit csak lehet, de gyorsan.
nem normális egyik állapot sem, ebben biztos vagyok. Túl nagy az érzelmi ingadozás.
Ma már egészen tavasz volt. Hétvégén március, juhé!
Ma is bebizonyosodott az, hogy egyre inkább csak egy nyuszika vagyok a sapkájában. Az egyiknek túl ilyen, a másiknak túl olyan. Azt jelentené ez, hogy végül is középen vagyok, és én vagyok az ellensúly mindkét félnek?
Ki tudja. Egyelőre csak az ordítozást hallom mindkét féltől, ebben a zajban próbálok meg tenni valamit a bicskanyitogató, és nem empatikus stílusommal. Középen állni egyébként marha fárasztó és rendkívül magányos tud közben lenni az ember lánya.
Én csak azt tudom, hogy hihetetlenül unom már ami zajlik körülöttünk, a megmondó-és odamondogató embereket, az állandó puskaporszagot a levegőben, és azt, hogy mindig tartozni és hitet tenni kell valakihez.
Közben eltemették Jancsót, és meghalt Borbély Szilárd, aki egész életében a Pokollal nézett farkasszemet, és most túl mélyre merült belé, és magával rántotta.
Közben Ukrajnában megtörtént a lehetetlen, a svéd kis srácra ráadták a dzsekit, és mennek a dolgok tovább.
Csak ez a fentebbi helyzet nem változik sohasem.
Így továbbra is az egyedüli kilépési lehetőségnek azt tartom, hogy bámulom az osztályomat péntekenként, ahogyan keringőznek és egyre újabb táncokat tanulnak – ez ki tud kapcsolni teljesen.
Mindig is azt gondoltam, hogy számomra a sport egyetlen formája elviselhető: a tánc. Ez még nagy adósságom magammal szemben. Csodálatos dolognak tartottam mindig is a régi mozgásművészeti órákat, amelyek szép, nőies tartást és holisztikus szemlélet adtak a nőknek, mely közben magukra figyeltek.
Jövő kedden (március 3-án) egyébként elkezdődik a negyven napos nagyböjt, a testi-lelki megtisztulás és felkészülés, befelé figyelés időszaka, én is tervezek pár dolgot. Mindenképpen akarok tavaszi nagytakarítást, teljeset, újraolvasom a Karamazov testvéreket és A varázshegyet, iszom majd a salaktalanító teákat, próbálok sokat aludni, és kevesebbet mérgelődni idegenek írásain, így letiltom magam bizonyos fórumokról a nagy közösségi oldalon.
Aztán közben lesz még egy választás is.
Engem ez a se színe, se szaga tél jobban megvisel, mintha kemény hideg és szikrázó napok lennének, melyeknek kontúrja lenne, élesen elhatárolódna egymástól végre nappal és éjszaka, és nem mindig valami átmeneti szürke párában kellene létezni.
Túl a féltávon szóbeli felvételi ügyben. Még két nap, és vége.
Egyébként pedig a portfóliózás minden kreativitást és a szabadidőmben való írogatás gondolatát is kiöli belőlem.
A héten már írtam szakköri féléves ütemtervet a különleges bánásmódot igénylő diákok számára, ennek minden óra utáni reflexióját (18 óra), csoportprofilt hozzájuk és a tanulási-tanítási egység másik csoportjához, hospitálási naplót és ennek reflexióját, IKT alkalmazását és annak reflexióját, állandóan visszatérő fegyelmezési problémát, az alkalmazott értékelési rendszer bemutatását és reflexióját, érettségi elnökök rólam írt jellemzésének reflexióját, osztályfőnöki tanmenet reflexióját, projektterv bemutatóját és reflexióját, szaktárgyi linkgyűjteményt …. és még hátra van a munka nagyja, a számomra a legnehezebbnek minősülő tizenkét darab óravázlat, és minden órának reflexiója …
Hál’istennek az intézményi környezet bemutatása, a szakmai életút önértékelése, az önálló alkotói, művészeti tevékenységek bemutatása, az osztálykirándulás szervezésének, megvalósításának dokumentumai, iskolai ünnepség, múzeumlátogatás és ezeknek reflexiói, valamint az osztályprofil, a szociometria is már megvannak.
A héten biztosan nem fogom folytatni, mivel minden nap este fél nyolcig felvételiztetek kettőtől, a délelőtti tanítás után.
Nem engedem be az összes fényt, napfényt, elég nekem, ahogy átszűrődik a redőny résein, hozva a nyár ígéretét, hogy lesz más is hamarosan, nem csak szürkeség, szemerkélő eső és hajnali hideg.
Gyönyörű napsütés. Vigasztaló, melyben egyértelműsödnek a dolgok, láthatóvá válik mindaz, ami piszkos, megújulásra vár. Érzem közben a jácintok illatát, ez is erősíti a tavasz illúzióját. Innét már minden könnyebb lesz. Visszatér belünk az erő, sejtjeink megújulnak, szemünk beissza a színeket, és végre lesz illat a levegőben.
Egyszerre szólal meg a rengeteg bennünk és a természetben élő szólam, mintha csak egy óriási lejátszón harsogna Haydn Teremtése – kezdődik az oratórium.
Jön a tavasz, érzem!
Érdekes dolgot kérdezett múlt csütörtökön a háziorvos tőlem: „Mondja, nem volt Ön gyerekkorában asztmás?”
Megdöbbenve válaszoltam, hogy nem tudok róla, és hogy miért? „Mert az megmagyarázná azt, hogy miért kap el évente kétszer szinte napra pontosan ugyanakkor ilyen súlyos felső légúti fertőzéseket, annak ellenére, hogy rendszeresen szedi az immunerősítőket, és miért van szinte állandó bronchitisze.”
Hazatérve próbáltuk összerakni a mozaikokat, a nem állandó jelleggel, de azért évente kétszer a száraz köhögésre, nehézlégzésre rendszeresen kapott hörgőtágító spréket, ennek következményeként a sok váladékot, az állandó tüdőgyulladásokat, illetve azt, amikor az első pillanatra megoldhatatlannak látszó helyzetre úgy reagálok, hogy nem kapok levegőt, valamint azt is, hogy sokszor érzem úgy, hogy elfogy körülöttem a levegő, az indokolatlan köhögési rohamokat, és ….. lehet, hogy volt egy enyhébb lefolyású asztmám, ami viszont, mivel vidéki, jó levegőjű környezeteben nőttem fel, sokat mozogtam – nem vált krónikussá, csak időlegesen jelentkezett, és ennek a következményei kísértenek ma is.
Kicsit megijeszt ez, de azért hálás vagyok a doktornőnek, hogy erre rákérdezett. Meg azért is, mert van ellenszer a mozgás, sokat levegőn levés mellett is, méghozzá a broncho-waxom kúra felnőtteknek, amely minden év augusztusától novemberig tart.
Sokat töprengtem ezen a harminc napos kihívás-dolgon, és arra jöttem rá, hogy kiváló lehetőség arra, hogy egy-egy szokáson változtassunk, beépüljön az életünkbe, rögzüljön. Nem kell nagy időintervallumokban gondolkodni, de mivel egymás után jönnek a programok, valami mindig mozgásban van, miközben lassan kicserélődnek a megszokott rutinok. Ma este bele is kezdek egybe, ami pont a névnapomon ér majd véget, akkor pedig kezdődik az újabb, amely párhuzamosan fog futni a nagyböjti időszakkal.
Ma nagyon büszke voltam magamra, mert egyik közüzemi cég, valamint a telefonszolgáltató ügyintézőjével folytatott beszélgetésben sem engedtem annak a kísértésnek, hogy kihozzanak a sodromból – és el is intéztem mindent.
Megszereztem továbbá az elmúlt három év érettségi megbízási papírjait, amelyeket fel kell majd töltenem az online felületre, és amelyeket annak idején át kellett adnunk a megbízási hely igazgatójának, ergó így nekem nem lehettek meg. Meg is tanultam, hogy innentől kezdve mindent be kell szkennelnem először, hogysem kiadnám a kezemből…dokumentálás, dokumentálás, dokumentálás…csodás.
Nem felejtettem el kaját rendelni sem a jövő hétre, így nem fordulhat elő az, hogy délután háromkor az éhségtől kóvályogva – a reklámhoz hasonlatos módon – befaljak mindent, ami a kezem ügyébe esik.
Kijavítottam a még nálam lévő dolgozatokat, és be is írtam a jegyeket szépen a digitális naplóba.
Már-már túl sok a tökéletességből.
Mark meg is jutalmazott azzal, hogy végre nekem is elkészült a személyes videóm. Istenem, milyen béke lenne a világban, ha Mark minden napra kitalálna egy ilyen cukiságot, és boldog-boldogtalan csak ezzel lenne elfoglalva!