Minden évben rettegéssel tekintek az évszakváltások elé, s nem tagadom, de a nyár a legnagyobb kihívás számomra. Mikor előbukkanak a semmiből a hirtelenfehér bőrök, a térdig érő nadrágok, ujjatlan pólok, szandálok – a számomra addig teljesen felismerhető és értelmezhető emberek felismerhetetlenek lesznek. (Volt olyan, akit csak hosszas azonosítás alapján ismertem fel, mikor nyáron összefutottunk, a póló-szandál-short kombó annyira elütött az addig csak öltönyben, nyakkendőben, szép cipőben, aktatáskával mutatkozó embertől.)
De, ha a teljes igazásgot nézzük, akkor természetesen nem a többi ember jelenti a kihívást, hanem saját magam. Hogyan leplezzem el a láthatót, hogyan legyek elegáns csorgó verítékkel, milyen cipőt-szandált viseljek, aminek nem annyira vékony a talpa, hogy érzem a földet, és egy óra múlva a vádlim úgy fáj, mintha edzésen vettem volna részt, majd két óra múlva már járni sem bírok? Mit csináljak a melegben kitágult vénákkal, s vajon hogy lehet az, hogy a blúz is kisebb lesz egy meleg nyári napon, s már kényelmetlen viselni?
Természetesen, mikor vékony voltam, nem voltak ilyen gondjaim. Minden szépen állt rajtam, nem féltem a nyártól, élveztem annak minden örömét, s nem egy hűtött szobában próbáltam meg átvészelni.
Próbáltam már én mindenféle pótmegoldást, de úgy tűnik, csak egy, az igazi, a fájdalmas, a hosszadalmas maradt.
Nincs más választásom. Segítsetek, hogy könnyebb legyen, mondjátok el, ti hogyan csináljatok!
