Hét filmet láttam azóta, mióta utoljára irtam filmről, az Anna Karenináról, igy most jöjjenek a benyomásaim ezekről. 1. The Perks of Being a Wallpaper – az amerikai középiskolák sötétebb világa elevenedik meg benne, mondhatnánk, „ami a felszin alatt van”. Gyermekkori traumák utóélete, avagy hogyan tesszük tönkre gyerekeinket testileg, lelkileg, és ők hogyan igyekeznek ennek ellenére is normális életet élni, visszatalálni a felszinre, kapcsolatokat kialakitani, vagy csak egyszerűen túlélni az egészet. Jó film, több fesztiváldijat elhozott már, nálunk úgy tűnik, nem fog menni a mozikban, pedig az egyik főszereplő, Ezra Miller (aki a Beszélnünk kell Kevinről! tömeggyilkosa) világbajnok alakitást nyújt ebben is, Emma Watson pedig végleg maga mögött hagyja a mesék világát. (5/5)
2. Napos oldal – szinte mindent elmondtak, leirtak már róla, nekem pusztán a kellemes, jó nézni kategóriába tartozik, nem igazán értem a nyolcszoros Oscar-várományosságot. Diliházból szabadult hős, aki nem szedi gyógyszereit, helyette edz, pedig dührohamokkal küzd, találkozik a „vig özveggyel”,és együtt, tánccal megoldják a problémákat, közben pedig apával is helyre áll a megromlott kapcsolat. Nevettem rajta, humoros is, intelligens is, de nekem nem adott semmi extrát. (3/5)
3. Ruby Sparks – aki látta a Donnie Darco-t, annak ismerős lehet a trükk, amit eljátszanak velünk a film irója és rendezői: a világban az események igy is, úgy is történhetnek, mindig az elbeszélő emel ki belőle részleteket, ő értelmezi, igy a teljes igazságot soha sem tudhatjuk meg. Megcsinálta már ezt Gogol a szkáz-technikával, majd Dosztojevszkij az interpretátorokkal, most pedig a Ruby Sparks is ezzel játszik. Köszönhetően annak, hogy nő irta, semmi durvaság nincs benne, finom és intelligens, elvarratlan szálak nem maradnak, és lesz happy end is, bár kicsit fura. A legjobb benne a hippi Annette Benning és a furcsa szobrokat készitő élettársa, a megöregedett Banderas. Másfél óra a film, kellemes kikapcsolódás, felejthető.
A maga műfajában jó. (3/5)
4. Az a bizonyos első év – az egyik forgalmazó jóvoltából jutottunk el rá, ez volt a Valentin-napi ajándékuk, és nem bántuk meg, nagyon jól szórakoztunk, a látott komédiák közül ez a legklasszikusabb, s épp ezért – mivel kidolgozott eszközkészlettel dolgozik – a legjobb is. Két teljesen ellentétes személyiség már csak dacból is házasságra lép egymással, s már esküvőjük napján a vendégsereg fogadásokat köt arra, hogy azt a bizonyos első évet sem birják ki egymással, válás lesz a vége. Igy is van, pár hónap után a világ legcinikusabb házassági terapeutájánál találják magukat, ahol arra a rendkivül kényes kérdésre kell válaszolniuk: vajon tényleg az Igazit választották-e, és képesek lennének-e leélni egymással az életüket?
Persze, a válság kellős közepén robban be mindkettőjük élete a nagy szerelem, igy a válasz egyértelműen nem.
Kiválóan szórakoztunk, a poénok működnek, és elég ha annyit mondok, hogy Simon Baker, Simon Baker, Simon Baker? 🙂 (5/5)
5. Skyfall – én elaludtam rajta, többször is, és mind a mai napig annyira sem érdekelt, hogy megkérdezzem férjemet, mi a vége? Bár, gondolom az, hogy Bond megmenti a világot Bardem-től. Sajnos, képtelen vagyok élvezni az ilyen filmeket, agyam nem képes felfogni azt, hogyan lehet például épp két járó motorú csúcskategóriás motor a legkoszosabb piacon, amire hőseink váltanak, mikor épp szétlövik egymás autóit?!
Hagyjuk is, lapozzunk, sosem leszek célközönség. (1/5)
6. Liberal Arts – független film, nálunk ismét nem fog menni, pedig az Igy jártam anyátokkal Ted Mosby-ja igen kiválót alkotott, iróként, rendezőként is, és a legfiatalabb Olsen-lány sem marad le mögötte, Zac Efron pedig annyira őrült, hogy megbocsátjuk neki elkövetett korábbi filmbűneit.
Nagyon szerethető film, amely engem nem kevés irigységgel töltött el, hiszen van olyan hely a világon, ahol az irodalomnak, az improvizációs szinháznak, a barokk zenének külön egyeteme van, a társadalom tagjai megbecsüléssel tekintenek az itt végzett emberekre, egzisztenciát lehet rá alapozni, és többé-kevésbé kellemes, élhető életet lehet teremteni ez által sok könyvvel, nagy,világmegváltó beszélgetésekkel, csodálatos környezetben. (A szereplők mindegyike a filmben megjelenő intézményben végzett, Kenyon College-ben, Ohio-ban, ide tértek vissza forgatni az egyetemi évek után.) (3,5/5)
7. Lazhar tanár úr – ismét az iskolák világa, sötét és nyomasztó film, nekem ez sem jött be, bár voltak kiemelkedő jelenetek, alakitások benne. Az fogja szeretni, aki kedveli a szikár,pár szavas szinészi játékot, mikor a szereplő arcáról, szeméből kell kiolvasni a lényeget, megmondom őszintén,engem ez már egy kicsit untat és fáraszt is. Teljesen jók viszont a film kérdésfeltevései a tanári szerepkörről, amely mély válságban van manapság, hogy meddig mehet el egy tanár a nevelésben, a diákokkal való kapcsolattartásban, milyen tanitási módszereket kövessünk, meddig lehet teret engedni személyiségünknek, amellyel dolgozunk, és vajon bezárható-e a múlt ajtaja, ahogy belépünk a tanterembe,vagy a következményeivel együtt kell élnünk?
A montreali iskola állatorvosi lova mindannak, ami az iskolák értékrendi válságát jelenti, a társadalom válságával együtt, miközben a tanárok magukra hagyatva próbálnak értéket menteni. Nem könnyű film, inkább nyomasztó. (3/5)
wallflower az egyes 🙂