ki minek gondol, az vagyok annak

Jelenleg ott tartok a hajammal való küzdelemben, hogy hihetetlenül szenvedek. Ugyanis a nyakamba már belelóg, ám annyira nem hosszú még, hogy össze is tudjam fogni, igy minden nap egy újabb pokol ebben az időben. Irigykedve bámulom az összefogott hajú nőket, és a kopasz pasikat is. S állandóan azon csodálkozom, hogy a sok hosszú hajú görög focista hogyan bir csatakos fejjel létezni órákig, a meccs alatt. Ja, egyébként miután levágattam a hajam, mindenki közölte, hogy szerinte jobban állt a hosszú. Nem szóltam semmit, de megfogadtam, hogy soha az életben még egyszer meg nem kérdezek senkit arról, hogy mi lenne a jobb. Mint ahogy azokat az embereket is messze elkerülöm, akik pókként társaságot épitenek ki maguk köré, egy darabig istenitik, ajnározzák a benne felbukkanó új embereket, majd mikor rájönnek, hogy nekik is vannak hibáik, s persze kellőképpen kihasználták már őket, akkor elküldik az elbocsátó szép üzenetet nekik, majd kizárják a társaságukból is, elhiresztelve róluk mindent. Ha objektiven nézem ezeket az embereket, ők is csak magányosak, képtelenek együtt élni bárkivel huzamosabb ideig, női okosságot képtelenek elviselni, becsülni a másikat nem tudják, ellenben a hibáikat az egekig tupirozzák. Később persze felbukkannak ismét ezek az emberek, s ha szeretnél válaszokat, akkor küldenek ismét egy sértő, bántó levelet, amellyel azt hiszik, hogy jól megbántanak, a porba taposnak. A legszánalmasabb, leggyávább bennük, hogy levelükre nem várnak viszontválaszt, azt olvasatlanul törlik. Még arra is gyávák, hogy a másikat meghallgassák, és szembe kelljen nézniük a másik véleményével. Magukat ezek az emberek hihetetlenül okosnak, tévedhetetlennek hiszik, pedig csak gyerekesek. Én nem haragszom rájuk, egyetértek a levélvégi közlésükkel, hogy nem kell senkinek senkit törölnie, mert nemcsak jó ismerősei vannak az embernek, hanem rosszak is, de már régen nem futok olyan szekér után, amely nem vesz fel. Nem vagyok tizenéves, akinek az elérhetetlen a vonzó, én nem akarok meggyőzni már senkit sem arról, milyen nagyszerű ember vagyok, beérem azzal, hogy azt szeretem, aki engem szeret. Úgyis mindenki olyannak lát engem,ahogyan ő a világhoz viszonyul. És ez ha belegondoltok, csodálatos. Egy személyben lehetünk szürke egérkék és divák, kirakatblogot vezető irigylésre méltó bloggerinák és elitgimnáziumi üldözési mániában szenvedő tanárok. Lehetünk bárkik, nem tőlünk függ. [youtube_sc url=`http://www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU`]