Engem Savi halála az első sokk után arra késztet, hogy változtassak az életemen. Az életünkön, mert ugye van férjem, így bármit teszek, az őrá is hatással van. Visszaemlékezve akkor voltak a dolgaim rendben, mikor holisztikusan szemléltem a dolgokat, s igyekeztem kontrollálni a dolgaimat. Betartottam a sorrendet: először a munka, aztán a szórakozás, először a pénz, aztán a költés, ha sok ülőmunkát végeztem, akkor sokat is tornáztam mellette. Nem volt sok ruhám, de azokat variálni lehetett egymással, és csak olyan, amit tényleg hordok. Gyakorlatilag egy kis szekrényben elfért mindenem. Mindig teremtettem időt és lehetőséget arra, hogy megnézzem a kiválasztott filmet, eljussak rá. Ha ideges voltam, nem hoztam döntéseket, számoltam sokat, vártam egy-két napot, s ha még mindig úgy láttam, hogy helyes, amit tenni kívánok, megtettem. Voltak rangsorok az életemben, voltak hosszabb -és rövidebb távú céljaim. Uraltam a testem, s bár sokat kínoztam éhezéssel, tornával, edzett voltam, s így uraltam a gondolataimat. A külső kontroll maga után vonta a belsőt is. Kiegyensúlyozott igazán sosem voltam, de boldog és elégedett sok-sok pillanatra. Voltak barátaim, s istenemre mondom, nem szeretnék odáig eljutni, hogy csak a facebook legyen az egyetlen kapocs közöttünk. Volt néhány dolog, ami kikapcsolt, örömöt okozott, ezeket most nem találom magam körül, próbálom fellelni őket. Nem utasítom el már a spiritualitást, igyekszem hallgatni az – egyébként tényleg kiváló – ösztöneimre, igyekszem megfontoltabb, nyugodtabb lenni. Jó lenne ezt a zaklatottságot már magam mögött hagyni. Törekszem arra, hogy tudatosan éljem az életemet, ne sodródjak állandóan.