Hónap: 2012. február

tuti módszer

Mikor megkérdeztem tőle, hogyan csinálja, nem kertelt. Egyenesen a szemembe mondta, én pedig megdöbbentem a válaszon. Felkészültem a kioktatásra, a megdicsérésre, mely mégis úgy hangzik, mintha beszólogatna, a tuti módszerekre. Becsülöm benne az őszinteséget, mert csinálhatta volna azt is, mint az állandó fogyókúrázó és vécékben hányó ismerőseim, akik ráadásul genetikusan soványak, mint az agarak, s épp a szépen megterített, ünnepi asztalnál kezdenek el nyavalyogni, lehetőleg egy tőlük sokkal testesebb, vastagabb, netán kövér nő jelenlétében, hogy `jaj, már megint híztam két kilót, holnaptól ismét kezdhetek fogyózni!` Nem tudom, hogy ezekben a pillanatokban az ételtől megy el örökre a kedvem, vagy épp a villát szúrnám a rinyálók kezébe, vagy simán csak kifutnék a világból szégyenemben…Megkérdeztem hát tőle, hogy csinálja, s ezt felelte, egyetlen másodperc habozás nélkül: `Utálok enni. Illetve utálom az időt erre pazarolni.A gyerekeimnek sem főztem soha. `Ennyi. S már rohant is tovább, én pedig sokáig bámultam utána. Utólag örülök annak, hogy nem kellett reagálnom semmit a fentebbi pár mondatra. Azt viszont sajnálom, hogy megint lemaradtam egy tuti módszerről.

álom, álom, édes álom…

Megfigyeltétek már, hogy az álmokban milyen lassan telik az idő? Főleg, ha rémálomról van szó. Jut idő minden apró kicsi és borzalmas részletre, s közben nem értem, vajon miért nem hallja senki a kiabálásomat? Egészen addig, amig sikerül végre nagy nehezen felébreszteni magunkat belőle a világos és egyértelmű nappalba.

Cheri

Azt hiszem, egy idő után – minden lényeges megfogalmazása után, mikor rájön az ember, hogy az igazán fontos dolgok úgyis kimondhatatlanak és fájdalmas felismerésekhez vezetnek csupán – mindannyian elérkezünk oda, ahová Stephen Frears ezzel a filmmel. Így írnak róla:`A lélektani titkosírás megfejtése helyett Stephen Frears inkább a fecsegő csecsebecsék felé fordul. Gyűrűk, gyöngyök, nyakékek és brokátok pillanatnyi értékei, jelentései, illetve az, hogy e tárgyakat éppen ki és hogyan viseli – ezek izgatják a rendezőt.` És ez igaz is, tobzódunk a szecesszió csodáiban, a csodálatos ruhák, ékszerek látványa egyszerűen lenyűgöző. Minden finom, már-már bántóan kifinomult, (ez főleg a férfiak esetében hat zavarólag) de mikor úgy igazán beleélnénk magunkat a dekadencia, és az érzékiség világába – véget ér a kor is, a film is. A hedonizmus hosszabb távon nem a túlélés eszköze, s nem bocsátják meg azok, akik nem részesülnek belőle. Azért ennyi finomság közben jól jöhet egy kis brutális, kilencven százalékos kakaótartalmú étcsoki. Csakhogy legyen valami ellensúly.[youtube_sc url=`http://www.youtube.com/watch?v=S_dCJ7NQLxs`]