Azt hittem, rosszabb lesz K. nélkül, de az iránta érzett dühömbe már sokszor a felszabadultság érzése is keveredik, melyért persze lelkiismeret-furdalást érzek. Hiányzik persze, és kudarcként fogom fel barátságunk megromlását, de úgy gondolom, annyi sok hülyeségének elviselése, annyi engedmény után, melyet neki és érte tettem/tettünk – nem ezt a zárlatot érdemeltem. Olyat, hogy búcsú nélkül kizár valakit az életéből, leveleire nem válaszol, csak egy végletekig önző, udvariatlan és gyerekes ember képes. Ha pedig így viselkedik, akkor tényleg nincs egymás mellett semmi keresnivalónk.
El kell tudni engedni őket. A 'lezárás' már csak egy hervadt vigaszdíj lenne. (a bipolárkra jellemző az átalad említett viselkedés)
ó, nem, engem érdekel a miért is, szeretnék megérteni dolgokat. ezen tulajdonságom következtében, s mert képes vagyok felülbírálni a saját döntéseimet, mára ismét beszélőviszonyban vagyunk, mert valóban ezek a legizgalmasabb kapcsolatok, ahogy írtad.