Öt nap után az első, hogy meg tudom inni a kávét, és még az ízét is érzem, csodás! Öt nap kegyetlen szenvedés után az első, amikor nem ébredek hajnali háromkor a fájdalomra, illetve mikor el tudok aludni, és nem virrasztok kettőig, hogy háromkor ismét ébredhessek az előző fájdalomra. Öt nap hosszú idő, sok minden is történt közben.Ott tartottam ugye, hogy a zoknikkal együtt kidobtam a szemüvegemet is, illetve tüszős mandullagyulladásom lett. Ha lelki síkon értelmezem a két jelenséget, azt kell megállapítanom, hogy a) elveszítettem a tisztánlátásomat, b) annyi ki nem mondott szó, szorongás, elfojtás gyűlt össze bennem az elmúlt időszakban, hogy ezek érzelmi, energetikai gátat képezve testi tünetekbe fordultak.Poénkodhatnék ezzel persze, és a józan eszemre hallgatva a streptococcus-fertőzés a dominánsabb tényező, de ha jobban belegondolok, tényleg így van, nem véletlenül ezen a két területen sérültem. Tényleg elvesztettem a tisztánlátásomat, viszonylagos arányérzékemet, az elmúlt hetek gyors közéleti változásai közben , melyek reagálást kívántak, s engem sem kíméltek. Ennek következtében elvesztettem azt a személyt, akiről írtam. Valószínűleg régen érett már ez, természetünk különbözősége miatt, mégis fáj. Az is ahogyan tette. Egyetlen szó, elköszönés nélkül, suttyomban. Talán ez fáj a legjobban. Hogy szóra sem méltatott, meg sem próbálta. A tette önmagában logikus volt, de a módszer, ez a stílustalanság nem vallott rá. A nagy paradoxon az egészben az, hogy velem együtt a férjemet is törölte az életéből, azt az embert, aki az első szóra ugrott – saját munkáit félretéve – ha neki segítségre volt szüksége, s aki állandóan engem korholt, hogy ne mondjak ellent neki, nem kell nekem mindig mindenre rámutatni vele kapcsolatban, ennyit nem ér a barátságunk, s egy idő után meg fogja unni, és megszakítja ezt a kapcsolatot. Neki lett igaza, mégis nehezen térek fölötte nyugvópontra. Főleg, hogy gyakorlatilag ez a minta másol egy kb. tíz évvel ezelőttit. Akkor is ellenkező oldalon álltunk, ott is volt ezotéria, vallás is, s ugyanilyen hirtelen lett vége. Azóta sem voltak velem hajlandók leülni, tíz éve nem beszéltünk, hagyják, hogy hordozzam magamban a sok keserűséget, a sok feldolgozatlan, meg nem értett dolgot, mely megmérgez mindent előre. Az fáj még ebben, hogy tucattörténet lettünk. Egy a sok közül, ahol emberek közé állt a politika. Nem tudok ezzel mit kezdeni. Következtetésként annyit vonok le, hogy soha többé egyetlen baráttal sem fogok politizálni, s nem próbálok rámutatni senki `fogyatékosságára`. Mindenki legyen boldog úgy, ahogyan tud.Innen folytatom majd, csak most nagyon elszomorodtam.
(zárójelben megjegyezve, hogy az igazi' barátokkal még politizálni is lehet)ilyenekkel van megszórva az életünk. meg kell tanulnunk önállóan feldolgozni, vagy eldugni valahova, ahonnan nem jön ki. én tudom, mennyire fájnak ezek.viszonylag régóta már, hogy nem keresek új ismeretségeket…és a régiekbe csak annyit fektetek, amennyit kapok belőlük…fájdalmas így, de kevésbé, mint ha csalódom.
Sheila zárójelével nagyon egyetértek. Ahol ennyit számít a politika és az ellentétes világnézet, az nem volt barátság.Van egy nagyon régi barátnőm, aki nagyon vallásos és nagyon jobb oldali, mégis hosszú évek óta az egyik legfontosabb ember az életemben. És nincsenek tabuk köztünk, mindenről beszélgetünk/vitázunk. Persze tisztában vagyok vele, hogy ez a ritkább.Mindenesetre akárkiről is írsz ebben a bejegyzésben, a tettei csak őt minősítik.
megvan a szemüveged, gyógyul a torkod, csupa jó dolog:)))én meg nem politizálok…hihihi:))