giccs

Néha megadatnak olyan pillanatok is, mikor pillanatokra-percekre ki tudom kapcsolni teljesen az agyamat, és belefeledkezem a tájba, elengedem a távolságot, s az időt. A varjak, a szarkák napi harcát követem, a fél diók, a negyed mogyorók keresgélését a parkban. Néha mókusokat képzelek a fákra, a számtalan sétáló kutyára szárnyakat, a gazdiknak kerekeket. Hazaérve az ereszkedő alkonyt felváltja a szürkület, s ilyenkor bentről kifelé lesve az utcai lámpa fényében mintha a hó zuhogna. Nem örülök én sem az egyre rövidülő nappaloknak, s vele párhuzamosan a hosszabb és egyre hosszabb éjszakáknak, de mégis van valami intim a meleg szobában, a meggyújtott mécsesekben, a sütötökkrém levesekben, pirított tökmaggal. Még akkor is, ha tudom, hogy ez a giccs sok ember számára nem adatik meg, s nekik a tél, a hideg csak egyre nehezedő harcot jelent a túlélésért.