Sokszor, sok helyen olvastunk már a hires veresegyházi piacról és kirakodóvásárról, igy tegnap kilátogattunk. Aki teheti, ne hagyja ki, tényleg minden van, mi szem-szájnak ingere, jó áron, a lángos finom, az emberek nagyon kedvesek, a kinálat óriási, s van még egy Éleskamra nevezetű ház is, a Főtéren, ahol mindenféle házi és extra finomságokat lehet vásárolni. S hazafelé mindenképpen meg kell állni a fóti Szeplőtelen Fogantatás Templománál. Sokszor néztem már távolból az épületet, amely engem mindig a Notre Dame-ra emlékeztetett, igy alig vártam, hogy végre közelebbről is szemügyre vegyem. Nem csalódtam, gyönyörű. Kaptunk személyes tárlatvezetést is, a templomszolga hölgynek köszönhetően, s mindezt 300 Ft-ért. Olyan ismeretanyaggal rendelkezik, hogy sok művészettörténész elbújhatna mögötte. Tőle tudtuk meg azt is, hogy az a pici láda az utolsó képen többet ér, (Bianchini mester műve) mint az egész templomépület a benne lévő dolgokkal, s a telekkel együtt. Tiz évig készült ugyanis, maga a láda a legdrágább márványból, a rajta lévő diszek pedig mindegyike drágakő.Azt is megtudtuk, hogy ez az egyetlen, teljes egészében romantikus templom Magyarországon, Ybl Miklós tervezte, s mindent belerakott, ami tetszett neki, igy valóban eklektikus alkotás lett. 








