Sajnos, az új Houellebeq meg sem közelíti az Elemi részecskék színvonalát az alapján, amennyit eddig elolvastam belőle. Olyan, mintha mindenképpen meg szerette volna kapni a Goncourt-díjat, így kivett belőle mindent, ami bárkit is felháboríthat. Steril ez a regény. Nyoma sincs benne a korábbi dühnek, provokációnak, revelációnak, megbotránkoztató kijelentéseknek. Pedig nem így tett Houellebecq, csak nekem, magyar olvasónak távoliak a könyvben megjelenő francia kulturális élet elitjei, a rajtuk való gúnyolódás. S a főhős (Jed) szenvtelensége is sokat hozzátesz ehhez a hangulathoz. Folyton a szenvedélyt keresi, s közben fogalma sincs miért alkot, emberi kapcsolatai a minimumra szorítkoznak csupán. Ő maga is kívülálló, s így rálátása van a dolgokra.Posztmodern annyira, hogy tele van Wikipédia-idézetekkel, használati útmutatók részleteivel, s maga Houllebecq az egyik főszereplő. Érdekes, hogy az író alteregója jelen van, él, szerepel a könyvben, mert saját magát olyannak ábrázolja, amilyennek az emberek az író típusát elképzelik. Nihilista, alkoholista, kötekedő, akit meg is gyilkolnak majd, gyakorlatilag széttrancsírozzák, s ez ugye már a művészet halálaként is felfogható. Más értelmezésben csak önelemzés. Összességében véve nem ez az író legjobb regénye.