Új lakóval gazdagodtunk az elmúlt két hétben, s Lujzikának neveztük el. Lujzika macska, teknőctarka, s a fél szemével gondok vannak, hiszen feltételezhetően egy másik macska belekapott, így most két óránként cseppentgetni kell bele, amit tőlem nagyon rosszul, a férjemtől viszont meglepően jól tűr. Ő már kiosztotta a szerepeket köztünk: én vagyok az őt kényeztető, etető `szolga`, férjem az okos `doktor`. Lujzika egyébként – kis hiányosságát leszámítva – igazi macska. Öntörvényű, játékos (ha neki van kedve), a kutyát semmibe vevő, rengeteget alvó kismacska. Mióta nálunk van a duplájára nőtt, megnyúlt, a szőre puhul, selymesedik, és egyre szebb lesz. Ráaádásul mindenbe beleüti az orrát, kezd szemtelenedni, de az éjszakáink még nyugalomban telnek, mert ekkor rajta van a tölcsér, hogy bele ne kapjon a szemébe. A szeme viszont egyre jobb, a doktornő szerint megmarad neki, s boldog, elégedett, kétszemű nagymacska lesz belőle. Van neki fedőneve is, Houdini, mert egy igazi szabadulóművész.