Hónap: 2011. június

Szinte már sok is egy napra: kedvenc magyar szerzőmet, Krasznahorkai Lászlót, feltehetően irodalmi Nobel-díjra jelölik ez évben, s előttem másik kedvencem könyve: A térkép és a táj, mely csak rám vár, hogy felfedezzem!

Mostanában könyvek terén mindenevő lettem. Válogatás nélkül olvasok Houllebecq-et, Kertész Imrét és Frei Tamást. Ez utóbbinál jegyezném meg, hogy kellemes csalódás a regénye, viszont összeesküvés elméletekben hívőknek nem ajánlott, mert minden félelmük igazolást kap általa.

Egészen addig bizonytalan voltam, hogy mit is vegyek az ajándékba kapott könyvutalványért, amíg meg nem pillantottam Houellebecq imádott Elemi részecskéjét. Onnan kezdve nem volt megállás, jöttek velem a könyvei. “A részecskefizikában az elemi részecskekétféle értelemben használatos. Általában olyan részecskét értünkalatta, amely tovább nem bontható (a tudomány állása szerint), néha azösszes olyan részecskétbeleértik, ami más, nagyobb részecskének az építőköve. Például az atomok kisebb részecskékből,elektronokból, protonokból és neutronokból épülnek fel. Viszont a proton és a neutron még elemibb részecskékből, a kvarkokból állnak, ez az első, gyakoribb felfogás szerint nem elemi részecske. Afizika egyik leglényegesebb célkitűzése, hogy megtalálja a legelemibbrészecskéket, amelyekből az összes többi részecske felépíthető, mígmaguknak nincsenek még elemibb összetevőik. Ez különbözteti meg őket atöbbi szubatomi részecskétől.” (wikipédia)Ha az irodalomban kutatjuk az elemi részecskék tárgykörét, Michel Houellebecq regényét adja ki a Google. A könyv az év legjobb regénye lett Franciországban és nem éppen könnyű olvasmány. Annak főleg nem, aki hajlamos lelki azonosságot felfedezni az épp olvasott mű szereplőivel. Houellebecq két főhőse: Bruno és Michel ugyanis antihősök. Archetípusok, de egy dekadens, szétesőben lévő kultúra képviselői. Testvérpárok. Bruno irodalomtanár és író, aki a szexben keresi élete értelmét – e miatt kapta meg a könyv az európai Psycho állandó jelzőt, és a csak felnőtteknek! felkiáltójelet borítóján, ugyanis itt nincs kertelés, szókimondás van, naturalizmus. (Bár Elfriede Jelinek műveit szerintem ebből a szempontból semmi sem múlja felül.) Ha a kánon oldaláról közelítünk, Bruno-t kellene szeretnünk, ugyanis ő a hamleti hős, Madách tévelygő Ádámja, az örök “zsidó”. Michel, a testvér más személyiség. Csak a tudománynak él, mindenféle emberi kapcsolat nélkül. Mégis, kapcsolatokkal vagy anélkül – hőseink életében minden a végtelen magányról szól. Kettejük életútja az anya alakjának megjelenésével kapcsolódik össze, s ekkor kerülnek be a regénybe azok a beszélgetések, melyek a 20. század második felének társadalmi változásait próbálják értelmezni, a társas kapcsolatok felbomlását, mindezt saját sorsuk titkára vetítve. Egy semmittevéssel és meditációval eltelt esztendő a beszélgetések háttere, várakozás, ideiglenes, lebegő stádium – vagy megérted és túléled vagy belehalsz. Vagy megérted és belehalsz. Közben azért őrizd meg a humorérzékedet, az őszinteségedet, legyél kritikus – és ne hagyd, hogy beetessenek new age-es világunk, a hitek, ezoterikus tanok, filozófiájával – kerüld el a megvásárolható megváltások előfizethető segédeszközeit. Ábrándulj ki mindenből, ami szép volt, szép lehetett volna – és közben reménykedj, sőt higgy abban, hogy valahol legalább elvileg van még lehetőség normális emberi kapcsolatokra, lehet családban és szeretetben élni.Legalább az elemi részecskék világában, utópiában. Merthogy Te is elemi részecskékből állsz – és a társadalom elemi részecskéje is vagy. Egyébként ugye, az illúziók könyve.