kisharkály

Ha az ember városban él, szükségképpen osztoznia kell dolgokon a területek végessége miatt, s mi tartjuk magunkat ezen íratlan szabályhoz. Elnézően és nagyvonalúan felkínáljuk teraszunkat, s még a napi minimum ötszöri étkezést is biztosítjuk a megfáradt `utazóknak`. Főleg, ha olyan boldoggá tesznek minket, mint a másfél év után újra felbukkant kisharkály. Józan ésszel persze tudjuk, hogy ő nem lehet azonos azzal a másikkal, de mégis reménykedünk benne, hogy talán mégis, és nem felejtett el, s mindig vissza fog térni, időről időre. Nem törődünk a jövővel, megfigyeléseink középpontjában csak a jelen áll, csak az érkezés zaja, a felhangzó bip-bip, majd a fabontás, gyereki örömmel lessük jöttét, elcsitulunk láttán, csndre intjük s hívogatjuk egymást, csak lessük meg, gyönyörködhessünk benne. Meghatározott napirendje van, hajnal fél ötkor kezdi köreit, s elvárja, hogy alkalmazkodjunk hozzá. Vagyis tűnjünk el a színről, mikor ő jön, keljünk fel időben, s ha még este fél kilenckor megéhezne, akkor is álljon rendelkezésére eleség. Nem tudom a többi madárral hogyan egyezett meg, de az ő feltűnte a cinegék, rigók távozását hozta magával. Akarnok egy kisharkály, naa. De, imádjuk. Remélem, még sokáig fog boldogítani minket!