Véletlenül értettem meg, amit igazából még mindig nem értek. Épp bőszen magyarázták neki, hogy ezért és azért nincs igaza, józan, logikus és racionális érvekkel – de mindhiába, ő csak nem volt hajlandó mások igazát beismerni. Más csupán kivülről figyelte az előbb csak kibontakozó, majd egyre inkább stagnáló vitát. Várt még, majd megszólalt- `Hagyd, nincs értelme, te sem érted, és te sem. Te nem érted, hogy ők ezt a születésüktől szivják magukba, sosem ismertek ezen kivül mást, félnek az ismeretlentől, a nyitottságtól, csak az elzárkózás marad az egyetlen mentsváruk. Önmaguk közössége, melyet a közös, kreált ellenségkép tart össze. Tudod, hogy ez mindig más, de a gyűlöletük örök. Konstans, s ellened, ellenünk irányul. Mi vagyunk az ok, a hiba, s a következmény. A seb, a métely, a bűzlő fekély, a rothadás, a korhadás, a méreg az egészséges testben. Hiába hiszel te Istenben, az ő nézőpontjukból nem vagy hiteles. Hiszen egy istenhivőnek nem ilyennek kell lennie. Hiába hivatkozol a felebaráti szeretetre, az ő világukban csak a templomban van meg ennek a helye, a szinjátékban. Kakukkfióka vagy, csak épp itt téged vetnek ki maguk közül. S te sem érted, hogy ez nem történhet másképp. Ez a dolgok menete. Fogadd el. Sosem leszel boldog, örökké bántani fog, akkor is, amikor ők már a nevedre sem emlékeznek majd, mert te másmilyen vagy, mély érzésű, s beléd akadnak a horgok. Ha szabadulni akarsz, csak úgy tudsz majd, ha a húsoddal együtt szakitod ki magadból. Nincs közös utatok. Fogadd el, és légy inkább magányos.`