blokád

Húsz évvel ezelőtt a hajnali hírek már beszámoltak arról, hogy valami készül az országban, tiltakozásul a 65%-os benzináremelés ellen, melynek következtében immár 48Ft-ba kerül egy liter benzin. A szüleim nem engedték, hogy otthon maradjak. Húsz évvel ezelőtt nulladik órában fizika órán ültem, s épp a rádióhullámokról hallgattam előadást. Első óra, a tanítás kezdete előtt bemondták, hogy aki vidéki, azonnal induljon a pályaudvarokra, mert délután már nem fognak járni a vonatok és a buszok sem. Városi osztálytársaink azonnal felajánlották, hogy aludjunk náluk, de inkább hazaindultunk. A város teljesen le volt zárva, blokádok és tömeg mindenhol. Négy és fél óra alatt értem haza, onnan kezdve három napon keresztül a rádión és a tv-n csüggött mindenki.Nekünk bulinak tűnt az egész, pedig véresen komoly volt. A demokratikus Magyarország első igazi tömegtüntése, amelynek során senki sem tudhatta hogyan fog reagálni az új államhatalom. Minden jól alakult, a helyzet súlyossága ellenére. Hétfőn már megint iskolában ültünk, de azt a három napot nem lehet feledni.

“blokád” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Középiskolás voltam, vidéki bejáró, én is órák alatt értem haza aznap. 🙂 Arról nem is beszélve, hogy a Baross utcából mentünk gyalog a Borárosig, közlekedés híján. Pont így éreztem, ahogy Te, jó volt olvasni.

  2. nekem sikerült.. mármint elfeledni, pedig pesti vagyok. a blokád kb. két napig tartott, nekünk volt suli sztem, meg a metró is járt btw.

  3. Én sem felejtem! Jókat bicajoztunk az Árpád hídon…teljesen üres volt és eszembe sem jutott félni! Ez ma másképp lenne…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük