Halál néni szinte a semmiből tűnt fel egyszerre és lett megszokott bútordarab az utcán. Halál nénit természetesen csak mi hivjuk igy, egymás között, pironkodva, szégyellősen, s ha belegondolunk a kimondott szóba, inkább harapnánk le a nyelvünket. Még csak nem is sértés részünkről, egyszerűen ilyennek képzeljük a Halált. Öregnek, csöndesnek, sötétnek, kevésbé jószagúnak. Optimisták vagyunk mi, hiszen naponta cáfolja meg maga a Halál vagy az élet idealista elképzeléseinket. Néha félünk is tőle, főleg verőfényes délutánokon, olyan hirtelen tűnik fel, lopózik elénk és egyszer csak ott van. Jelenvan. Érdekes módon, Pöttyös vonzódik hozzá, mint fehér a feketéhez, ketten kitesznek egy komplett op-artot. Belőlünk vegyes érzelmeket vált ki, főleg mivel a kutyára igen veszélyes: azonnal csalogatni, hivogatni kezdi, ha csak meglátja. Ő pedig rohan át akár az úttesten is. Majdnem meghalt egyszer Halál néni miatt, ezért is félünk folyton. Van neki egy óriási, kövér, fehér macskája. Szinte teljesen vak a szerencsétlen. Kisérteties, mikor a vak szemével a fény felé fordul abban a sötét lakásban. Mondhatni, vakságába, sötétségébe bezártan ő a fény maga. Halál néni szereti az állatokat. Mondja is mindig, hogy náluk hálásabb teremtményekkel még sosem találkozott. Ilyenkor elszorul a szivem, és hagyom, hadd simogassa egy kevés ideig a kutyát. De, nem birom sokáig, pár perc múlva elfog a zsigeri rettegés tőle. Talán csak magammal szembesit a néni. Azzal, aki sosem akarok lenni. A magányos, utcán társasági életet élő, a szeretetért bármire képes öregemberrel….
Sosem akarod azt az élethelyzetet, amelyben Halál néni azzá lett, akinek most látod?Vigyázz, mit kívánsz magadnak, vigyázz, mit NEM kívánsz magadnak. Sajnálom, hogy most hét végén nem lesz időtök erről (is) beszélgetni. Ha mégis, hát várunk szeretettel. A szombat a blogtársak és szimpatizánsok napja, Bagolyirtás, Gyöngyösi út 12.