Fél marék fűrészpor, kevés alufólia, pár darab színes-fényes cukorkáspapír körbetekerve sokszínű hímzőfonállal, kalapgumira rákötve, s megszületik a csoda: a similabda. Gyermekkort idéz, boldog nyugalmat, mikor még éltek a nagyszülők, s felváltva kényeztették az unokát a búcsúban, egymásra licitálva értektelen, filléres, felesleges, talmi semmiségekkel.
Ilyen apró csodák között, a múltat visszakapva éreztem magam a tiszaújvárosi majálison, a rózsaszín, hulló virágú japáncseresznyefák árnyékában, ezen a csodálatos nyári napon. Zsákbamacskát húztam és horgásztam, műanyag bizsuk lettek jutalmaim, lippi pedig a céllövöldében lőtt egy barna mackót és egy mazdás kulcstartót – rettenetesen elégedett volt magával.
Órákon keresztül sétáltunk a giccsrengetegben, medve-és gumicukrot ettem krumplilángossal, hazafelé a Zsuzsi fagyizóban az idei első fagyit nyalogattuk Bőcsön, majd pedig szalonnát sütöttünk lilahagymával, hozzá a tappancsos-féle finom fügepálinkát iszogattuk, melyet ezúton is köszönünk (nekem különösen ízlett). Voltunk a temetőben is, felköszöntöttem nagymamámat Anyák Napja alkalmából, rég elfeledett iskolatársakkal futottam össze, vadnárciszokat és omladozó sírokat fotóztam.
Nincsenek rá szavak, mennyire szép nap volt. Majd mesélnek a fotók.
Tartalomhoz
Jajj, de szerettem a similabdát. : D
De jók is az ilyen, giccsesen szép napok. 🙂 *sigh*
Szép égkék similabda, és a fagyizás…..hogy a műanyaggyűrűkről ne is beszéljek:DDD