Hónap: 2010. május

tedd a napfényt bele a számba…

…énekelném az Anima-val együtt, ti meg hallgatnátok, mert ez egy ilyen nap volt. Levendulalila szarkalábmezők Gyöngyös határában, míg a szenvedélypiros pipacstenger beborítja cseppjeivel az országot. Hófehér kamillahadsereg hoz enyhülést a retinánkon okozott sebesülésekre, mert úgy ég, hogy szinte fáj, s oly élesek a fények. Gólyák szelik át a légteret, alattuk víz kereng. Víz, mindenhol víz. Út helyett, lovarda helyett – hová lettek a lovak?! Elnyel mindent, mocsárparfümmel permetezve, csupa tükör táj, melyben vörös démonok, lila ruhás hölgyek és visszafogott hófehér apácák bámulják tétován magukat, mígnem lebukik a nap, s beborít mindent a jótékony sötét.

és mennyi szerelem!

Könnyed nyáresti darab, szabadtérre vagy kamaraszinházba kiváló. Nem is értettük, hogy miért nagyszinházban került bemutatásra,eddig még sosem találkoztunk félházas előadással. A közönség mindenesetre nagyon élvezte, hogy változtathatta a helyét. (mi is)Oroszlán Szonja, Szente Vajk és Csányi. Ők hárman bolondoznak közel két órában, felejtik el a szöveget és improvizálnak valamit, amin nagyon tudnak röhögni – mindezt bájosan. Jó érzés velük nevetni, felszabadultak vagyunk, jól érezzük magunkat. A Neil Simon – történet jelen esetben teljesen érdektelen.Aki szereti a Beugrót, ezt a darabot imádná. (Egy negativumot tudok megemliteni: iszonyúan kényelmetlenek a Madách székei, gyakorlatilag nem birok kiegyenesedni.)

csók

Van egy cinegepár, akik rendszeresen járnak hozzánk vendégségbe. Mindig együtt érkeznek, előbb leülnek a balkonláda szélére, a zöldbe, majd a diszesebb és soványabb felszáll az etetőhöz. A másik, a kis dagi, kopott szürke ruhába öltözötten lenn várja őt, amig a másik vissza nem tér, csőrében magokkal. Ekkor mindig megeteti a dagit. Olyan, mintha csókot váltanának a kajával együtt. Mennyire édesek!

dolce vita

Önkinzás a Csiszár-féle Olasz melót nézni: az ember lánya azonnal pakolna, és indulna Olaszországba. Enni és főzni. Élni. Camparit kortyolgatni a tengerparton. Gombát gyűjteni a mezőn. Háromkilós, grillezett rozmaringgal ecsetelt fiorentina bélszint sütni a kis falu főutcáján. Mindegy, bármit, csak ne itt, hanem ott. Az alapötlet egészen egyszerű: `végigrohannak` Itálián, hiszem Sandro elnyerte az Arany Disznó-dijat, amelyet egy ünnepségen kell átvenni, s ahol útjuk során megállnak, megfőzik a helyi specialitásokat. Egyikük valóban tud, másikuk pedig `meg akar tanulni olaszul főzni`. Ennyi. Épp ettől szép. Mert végülis nem tudjuk meg hogyan kell `olaszul` főzni, de rengeteg minden mást igen. Hiszen ez nem főzőműsor, hanem `kulináris roadshow`!Az Olasz meló egészen kiváló lett. Kellőképpen laza, Csiszár régi, imádnivaló Apukám világát idézi, jók a poénok. Szép a látvány, az operatőri munka magyar viszonylatban gyönyörű, Sandronak pedig egyszerűen jól áll a főzés, olyan szenvedéllyel teszi. Még a legújabb divatú Gucci bőrdzsekit is feláldozza, ha pár különleges gomba megmentéséről van szó.Közben pedig szólnak az olasz slágerek, süt a nap, és mindig lecsúszik pár pohár bor. Igazi piknik, dolce vita a műsor, imádom!Csak önkinzás nézni:)

kála

Gyönyörű, virágos teraszokat csináltunk, grillezőhellyel, kávéházi asztallal és székekkel, a konyha előtt fűszernövényekkel, a madarak is ideszoktak, minden burjánzik, a szivárvány minden szinében tobzódnak a virágaink, még a naprafogó magok is kihajtottak , azonban eddig az időjárás miatt nem tudtam hazajöve kiülni és kávézgatni. Ma csodálatos nap van, végre erre is sor került: majdnem olyan, mint a nyári délutáni szieszták. Örülök nagyon. Viszont most tűnt fel, hogy a hófehér kálák virágai előbb sötétlila, majd sötétzöld szinűek lettek. Van erre magyarázat?

sosem leszek gasztroblogger

Azt a felfedezést tettem minap, hogy a gasztrobloggerek egyike sem dolgozik a szó hagyományos értelmében vett munkahelyen, nem kell reggelente rohanniuk, és általában a férj vállalja a pénzkeresés oroszlánrészét. Tényleg hatalmas irigységgel olvastam azon soraikat, melyben arról értekeznek, milyen kellemes a piacon délelőttönként beszélgetni, meginni egy-egy kávét hasonszőrű `kolléganőjükkel`, vagy megfőzni egy új, még ismeretlen ételt egy francia szakácskönyvből. Irigyekedem, mikor nem értem miről irnak, és sajnálom, hogy nem vagyok eléggé művelt a szakkifejezésekhez – de, törekszem. Mindezeket összevetve: sosem leszek gasztroblogger.

az út

Hogyan lehet három óra alatt 18 kilométert megtenni autóval? Mondhatnák a kedves Olvasók, hogy defektesen, fél percenként megállva – de, nekünk ezek nélkül is sikerült. Tegnap letértünk a megszokott autópályáról, és a hegyeket választottuk helyette. S bár, a GPS szerint mindösszesen 18 kilométert tettünk meg Gyöngyöstől Hatvanig (ahol újra felhajtottunk a pályára) – valójában 118-at a gyönyörű, szerpentines mátrai hegyvidéken. Életem egyik legnagyobb ajándékának tartom, hogy nem vagyok szédülős-rosszullevős a szerpentineken, és nincs tériszonyom akármilyen magasságból is tekintek le – igy nagyon élveztem az utat. Először Kékestetőre mentünk, ahol meglepő volt, hogy az ibolyák és az orgonák még javában virágoznak, s a városi monszunszerű eső után milyen tiszta és száraz hideg a levegő fenn.``Lenyűgöző volt a néhol 15-20 méteres fák látványa, s ahogyan a világosság már nem jut el a lábuk előtt heverő fűszőnyegig.``Bagolyirtás volt a következő állomásunk, ahol gyönyörű panoráma és szivárvány fogadott.`` A hegyek még gőzölögtek a nagy eső után. ``Hatvannál felhajtottunk ismét a pályára, s ettől kezdve annak drukkoltunk, hogy még zárás előtt jussunk el Vácra, a Desszert Szalonba, Mihályi László saját készitésű süteményeihez. Vártak ránk a macarone-ok, a creme brulee-k és a mousse-ok. ``Nyolckor zárnak, mi háromnegyedre értünk oda. Némi pánikot okozott az, hogy Vác történelmi belvárosába nem lehet autóval behajtani, igy még ez is nehezitte a dolgunkat. De, hét perccel zárás előtt ott álltunk végre a bolt bejárata előtt, s már csak azon izgultunk, hogy a: legyen még sütemény, b: ne az utolsó kettőt vegye még éppen előttünk valaki. Igy belépve gyorsan csak annyit közöltem, hogy kérek egy nagyon csokisat és ha van, rebarbarásat. (Örök nagy szenvedélyem Finnország óta a rebarbara, csak olyan ritkán jutok hozzá.) Körülnézni csak ezután volt időm, és szerintem tegnap a Földi Mennyországok egyikében jártunk. Aki imádja a légies francia desszerteket, a solymári Zazzi mellett ide menjen. ``Aki jobban szeretne utánaolvasni a Desszert Szalon történetének, annak ezt ajánlom, a kép is innét van: http://gabojszakonyhaja.blogspot.com/2009/03/vaci-desszert-szalon.htmlKulináris élvezeteink után Vác történelmi belvárosának gyönyörűségére való rácsodálkozásunk következett. Végigsétáltunk, s úgy döntöttünk, hogy komppal/révvel megyünk haza. Ám, ennek már csak integethettünk! `` Hazafelé arról beszélgettünk, hogy tulajdonképpen mit is keresünk mi Pesten. Hiszen mindketten vidéken nőttünk fel, lippi a Mátrában rohangált, én a Hernád parton. Végül abban maradtunk, hogy adunk magunknak tiz évet, s aztán lelépünk.