Az Oktogonon lévő Friday`s-nál undoritóbb helyen még nem jártam. Üvöltő zene, pincérnő, aki végigjárja a shake-et iszogató fiatal párokat, hogy nem akarnak-e mégis vacsorát rendelni, a választás lehetőségét meg sem adó 3-4 ezer forintos árak, borzalmas leves – a világ legsznobabb helye. Először jártam benne, de utoljára is – taszitó az egész.
az itteniek jók.. nagyobb adag, fele annyiért..
jajj ne :-(én még nem voltam abban a friday's-ban soha, de mostanában terveztem. akkor azt hiszem kihagyom.
Ó, de szomorú. Valóban, ahogy teodora mondja, az eredeti F's-ek 'normális' helyek, kifizethető árakkal, akár kisgyerekes családoknak is. Mondjuk nyüzsi a bárrészleg, de az étkezde rész okés. AKkor ezt nem sikerült átültetni. 🙁
annyira borzalmas volt:( de, nezsi azért menj el, hátha neked jobb tapasztalataid lesznek!
A Westendben levő az jó, csak pozitív tapasztalataim vannak. Az Oktogonnál egyszer voltunk R-el, és tényleg zajos volt.
Na most mondjam, vagy ne mondjam?? Mert ezen töprengek amióta olvastalak, ugyanis rájöttem, hogy néha jobb hagyni csak, hogy a másik olykor 'kipuffogja' a busszúságát, ilyenkor nincs is szükség a magyarázatokra, ellenérvekre… nem, de??!
🙂 Na, akkor mondom…Vagyis, mennyivel jobb most utólag is bosszankod, ha mit fogyasztó már ott helyben jogot formálhattál volna a panasztételre és a korrekció lehetőségére?!Ahogyan azt Tinkmara is említette, ez az étteremlánc még odahaza sem tartozik a sznob helyekhez (az manapság a Sushi helyek, Martini Bárok lennének), ugyanis ez egy inkább középkategóriás, DE minőségi családi helynek számít, még ha ez az üzletük a Franchise/Szerződéses kategóriába tartozna is.A kiszolgálással kapcsolatban érzett sérelmednél, azt azért megemlíteném, hogy az amerika típusú vendéglátásnál, ez a viselkedés a pincérek részéről közel sem erőltetésnek számít, hanem figyelmességnek, kötelességnek. Ennél azért sokkal rosszabb, ha a régi szokás szerint neked kell vadásznod arra, hogy észre vegyen már a pincér és hozza már azt a kólát. Sőt, talán még igazat is adhatnék nekik, hiszen ha a vendégek csak egy italra ülnek be, akkor ilyen esetben értelemszerűen a bár részlegét szokták igénybe venni és nem az étkezőrészleget.A zene hangereje, meg valószínű, hogy az előző éjszaka nagyobb forgalmához volt beállítva, így a kevesebb létszámú, délutáni/koraesti látogatásotoknál ez valóban hangosabbnak hallatszott… vagyis a panasz jogos… és még ha a felszolgálótok nem is tudna segíteni, amit kétlek, de azért mindig akad még egy-két főnök is a helyszínen.Viszont mesélj kérlek arról a levesről!! Gondolom valamelyik jó sűrűűűre főzött krémlevesük lehetett, mert az azért nem egészen a magyar ízlésnek felel meg…. legalábis a hazai ismerőseim körében azt tapasztaltam.
n/a: na, akkor mondom….
ennyi rossz tapasztalattal a hátam mögött már csak akkor szólok, ha annak értelmét látom, és itt nem volt ennek helye sajnos.lehet, hogy nem jártam még elég sok sznob helyen, igy egy általad középkategóriásnak titulált helyet is sznobnak nézek be – nézd el nekem. a sznobságnak sok fajtája van, nálam inkább indokolatlan viselkedésmódot jelent, semmint árkategóriát……
meg tudom különböztetni mikor udvarias valaki és mikor nézik ki a vendéget az étteremből…
a zene hangerején nem fogok hülye pincérnőkkel vitázni, akik nettó nyolcvanért dolgoznak, és mivel elég fiatalkorúak, azt hiszik, hogy nekem is szórakozás üvöltő hangerőn hallgatni az ő kedvencüket – tudod, az ilyen lánykák egyszerűen nem értik meg, hiába is magyaráznám,
ha megnézed a honlapjukat, láthatod, hogy az egész étteremben egyetlen !!!! fajta leves kapható: francia hagymalevesnek kinevezett barna moslék, amelynek köze nincs a krémlevesekhez, mivel eleve sem az….bár, lehet, hogy nem ettem még életemben elég sok spárga-, sütötők stb. krémlevest, igy ezt is félrenéztem,…
Hú de csípős tettszik lenni. De hát ha így érzel akkor valóban felesleges volt felbolygatni. Még ha félre is értettelek, de az ilyen viselkedés még akkor sem a sznob kategóriába tartozik, igaz sok hazai étterembe volt már rá példa, talán még rosszabb is. Amúgy a személyzettel nem is vitázni kell, hanem szólni nekik vagy a főnöküknek méghozzá rögtön a legelején, vagy lemondani a további rendelést és távozni. A központjukat is értesítheted, meg van a számlád hozzá. És nem, valóban nem néztem rá a hazi étlapotokra, a menü egyébként is területenként/országonként is változhat.Olyan csodálatosak az írásaid, intelligensek és kifinomultak, ezért is járok ide vissza hozzád, és épp ezért hihetetlen, hogy ilyen életbeli kellemetlen helyzeteket nem tudnál kezelni, csak besértődéssel. (Most nehogy megsértődj, ez csak egy megállapítás volt.)
bocs n/a, de nekem is jogom van besértődni, nem kell szuperwomannek lennem:) de, már túl vagyunk rajta, mindegy:)