Vannak, akik nagyon jóban vannak az exeikkel. Összejárnak, beszélgetnek, bemutatják az új kapcsolatukat, esetleg megbeszélik az épp aktuális párkapcsolatban lévő problémáikat, tudnak egymás életéről, megvan benne a másik helye.Én nem tartozom a fentebbi emberek közé. Nem vagyok jóban az exeimmel. Sőt, egyáltalán semmiféle viszonyban nem vagyok velük. Nem érdeklődöm irántuk, nem nézegetem közösségi portálokon az új barátnők/feleségek fotóit, nem küldök névnapi/születésnapi stb. üzenetet – teljes mértékben lezártnak tekintem a velük való szakaszát az életemnek.Igazából nem is értem, mások hogyan képesek a fentebbiekre. Hiszen valamiért vége lett annak a kapcsolatnak, megalázta egyik fél a másikat, kölcsönösen sebeket adtak és kaptak, ment a sárdobálás egy ideig, én is hallottam kesergéseket, hogy milyen bosszúálló az ex, és mégis mintha meg sem történt volna.Egy idő után mégis kibékülnek, `barátok lesznek`. (Részemről az idézőjel indokolt, szerintem nem létezik férfi-női barátság, de ilyenkor lippi leszid, hogy azért mert én nem hiszek benne, attól még van) Nekem itt megáll a tudományom. Igen, azt hiszem, engem zavarnak az exek, bármennyire is elítélendő dolog ez, holott sosem adtak okot semmire sem.Ha belegondolok, nem csak emberekkel való viszonyaimban véglegesek az `érzelmeim`, de helyekkel is. Még sehová sem mentem vissza. Nem voltam az általános iskolámban húsz éve, a középben 16 éve, az egyetemen 11 éve.És nem tudok az exeimről sem semmit. Változtatnom kellene ezen?
Nem. Én a helyedben büszke lennék erre a tulajdonságodra. Nem sokan tudnak ilyen határozottak lenni… Férfi-nő barátság exek között szerintem sincs. Illetve kizártnak tartom a harmónikus barátság fogalmát. Bár lehet ezt is kapcsolat válogatja… És igen, kivételek is mindig vannak. De az átlag….. :S
Nem.Ilyen vagy, így érzel és ezt vállalod.Én ezekben a dolgokban sokkal határozatlanabb és kíváncsibb vagyok:) Egy biztos felmelegíteni a kapcsoltunkat, egyik exemmel sem tudnám.
exek között szerintem sincs barátság, de a férfi-nő barátsággal kapcsolatban nem értek veled egyet.
amúgy nem hiszem, hogy bármin változtatnod kéne, embere válogatja … és abban is igazad van, hogy nagyon sokan gyengeségből érdeklődnek az exek után.
hat en csak egyrol tudok, de most mar rosszul is erzem magam miatta vagy mi…
én az első csoportba tartozok, épp azt nem értem, hogy ha valaki látott valami értékeset egy másik emberben, az hogy veszhet el? mondjuk engem mindig összekötött valami plusz, közös hit, vágy, és nem csak a nedvek.. így volt, ami tovább tartson. persze, nem mindegyikkel. ahol nem volt ilyen, az ment a süllyesztőbe, és az tényleg értéktelen kapcsolat is volt ezért, függetlenül a végétől. azt nem hiszem, hogy csak balhéval marakodással lehet lezárni… sőt, szvsz az olyan nincs is lezárva. talán épp ez a baj.nekem amúgy csak férfi barátaim vannak. szerintem ami nő és nő közt van, az nem barátság, csak közös kotyogás meg némi csirkepárbaj. egy kis pletyi, vihogás meg cipőbolt. a barátsághoz őszinte, egyenes, szókimondó ember kell, olyat én még nőben nem láttam. meg a legtöbb még buta is. 🙂 bocs.de nem vagyunk egyformák, szerintem nincs minek változtatnod, ha csak nem merül fel benned igény a visszatekintésre.
ui: természetesen a jelenlévők kivételek 🙂
Nem értek Veled egyet a témában.Nem minden kapcsolat érvéget szükség szerint haraggal. Az ex nem minden esetben válik feltétlenül ellenséggé.Vannak dolgok amelyek csak nem mennek… itt van például az én esetem: van az úgy, hogy valami már nem működik. Attól még az illető, még ha nem is barát (mert ebben én sem hiszek) de valami megmarad…Mindig jobb egy 'barát', mint egy ellenéség.S például Önmagam esetéből kiindulva: még ha már nem is szeretem úgy az exem, mint anno: nem vagyok belészerelmes, de mint embert zeretem: tudom, hogy egy korrekt, megbízható illető, akire lehet számítani, bármiben, tudom, hogy a világon ő ismer a legjobban, s szeretek vele beszélgetni. Hiányozna, ha nem lenne semmilyen 'kapcsolat' sem közöttünk, de a párkapcsolat, mint olyan lehetetlenné vált. Folytathatatlan. Felnőtt emberek lévén mindketten megértettük, elfogadtuk ezt. S igenis néha jobb egy férfivel megbeszélni a dolgokat, egy olyannal aki tényleg 'már nem akar semmit sem', akinek nagy valószínűséggel nincsenek hátsó 'megdöntési szándékai' stb.Nekem egy ex-em sem vált ellenségemmé… Igen olyanok is vannak akik haraggal váltak el tőlem, de őszintén mondom ezt nem szeretem!Mindamellett úgy gondolom: a kölcsönös összejárások, barátkozás, szerintem felesleges egészségtelen. Az exem az én exem, s a jelen kapcsolatomban nincs helye.
Nekem van olyan exem, akivel jóban vagyok, tökjó barátok vagyunk. Persze nem egyből lettünk azok, de jelenleg nem tudnám elképzelni az életemet nélküle. Róla pl tudom, hogy hogyha lesz új kapcsolata attól még belefér az idejébe, hogy beszélgessen velem, még ugyanezt egy legjobbnak hitt barátnőről nem tudom elmondani.
És mi van akkor, ha lesz egy új kapcsolata, de mondjuk az új kapcsolatban az új nő olyan felfogású, hogy nem díjazza ha veled beszélget? Hiába tudod, hogy nincs más köztetek…
Nem. Az már nem te lennél!
Mikor írtam azt, hogy ellenség lett belőle?
Ez egy érdekes kérdés, még érdekesebb válaszokkal….Nos, ha gyermek is származott a kapcsolatból, akkor valóban ez lenne a legjobb megoldás, amit egy szülő tehet -bár amint látom, ennek a lehetősége itt azért senkinél nem áll fent. Sőt, már elég sok ilyen barátságról hallottam, és csak csodálni tudom őket ezért!!!No, de azért sokat számít, hogy milyen is volt az a szakítás. Mert el kell tudni engedni a másikat, hogy az vissza tudjon jönni, vagy akarjad is, hogy egyszer még visszajöjjön hozzád. Hiszen ha jól megkalapáltátok egymás fejét az utolsó időszakban, mégha csak verbálisan is, az azért komoly töviseket hagy egy életre bennetek. Ott már nincs vissza út. Valóban szétváltak az útjaitok, még ha a rockzene vagy a kvantumfizika rejtélyei továbbra is ugyanúgy érdekel még benneteket.Részemről nem is az a merev előitéletek/dogmák a zavarók, amivel ilyenkor a család, a jó(??)barátok, a környezetem majd meg akarnak óvni az újabb csalódástól. És nem is az, hogy addigra már egy elsárgult nyitott könyv lenne számomra az ex. Pedig hát egy új személy azért mindig érdekesebb lenne. És akkor még csak bele sem gondoltam arra, hogy az ilyen fajta barátságot az új partnereink majd mennyire tudnák feldolgozni. De, és ez a bökkenő, hogy ekkor már elveszett/megtört egy varázs. Vagyis barátságból lehet szerelem, de szerelemből barátság… hááát, az már számomra, sajnos, most még csak egy megalkuvásnak tűnik. Valljuk be, egy féri és női barátságban mindig is volt valami aprócska plusz. Lásd amikor a saját nemed társaságan, mindig is jobban elengeded magad. Figyeld csak meg, hogy olyankor akaratlanul is mennyivel többet macsóskodnak, jópofiznak a pasik, ha közéjük kerül egy hölgy, vagy igazgatják a nők a hajukat, a ruhájukat, ha már egyszem férfiú is belecsöppen a kis társaságukba. 🙂 🙂 🙂
n/a: nem mindenki ilyen.. a szerelem pedig lehet közben barátság is, nem is kell átalakulnia. a 'varázs' akkor törik meg, ha valaki vakon belezúg egy rávetített ábrándba, amiről kiderül, hogy nincs is. gyakori. de ha valakiben az tetszik, ami valóban ő, az nem párolog el. az új partner meg azért tolerálja, mert A típusú ember A-féléket vonz, hasonlóakkal van körülvéve. nálam fel se merült soha, hogy meddig tolerálja a dolgot az újabbik pasi, csak az, hogy én meddig tolerálom, ha beleszól (zéró körül). 🙂 a szerettek, a múlt ugyanúgy hozzátartozik egy emberhez, mint a bibircsók az orrán, nem lehet csak úgy 'lefölözni', ami tetszik…
Erről inkább kérdezzük meg a katolikus papokat. 🙂