ez is, az is

Most, hogy elkészítettem életem első paella-ját, melyhez alapléként felhasználtam a karácsonyról maradt hallevet, s így fúziós konyhát hoztam létre: hátradőlhetek. Évet fogok értékelni. Röviden: A 2009-es év hosszú volt, fájdalmas, boldogtalan – mehet a fenébe, kikukázom. Valójában a  2009-es év  2008 októberében kezdődött, így már épp elég ideje rontja itt a levegőt. Akkor, amikor lakást kezdtünk keresni, s röpke két hét összeomlott minden: jött a hitel-, pénzügyi-, majd gazdasági válság. A legrosszabbkor vettük meg, most ugyanennyiért három szobás új építésűeket lehet kapni, de ha belegondolok, akkor a jelenlegi feltételek mellett, lehet, hogy nem is kapnánk hitelt. Illetve ami most jött ki októberben, az ideális lett volna lippinek. Mindegy, nem tudom. Azt viszont igen, hogy a nevetve kifizethető, max. 15 évre felvett hitelünk részletei hirtelen a végtelenbe nyúltak, s a törlesztési idő is majdnem a duplájára növekedett.Ezen túllépve a költözködéssel is sok gondunk akadt. Megalázó helyzetekbe keveredtünk, volt egy rendkívül szomorú karácsonyunk és szilveszterünk, mígnem január 2-án bepakoltunk.  Január és február eltelt a pakolászással, hiányzó bútorok megvásárlásával, mígnem márciusban 313ft-os eurón levonták életünk első hitel törlesztőrészletét. Ezzel párhuzamosan – a válság következtében – lippi munkahelye is fizetésképtelenné vált, így áprilisban kénytelen volt állást változtatni, két havi fizetését hátrahagyva.  Ez a hiányzó két hónap, s hogy a vásárlás-költözés miatt semmilyen pénzügyi tartalékunk nem maradt: tönkre is vágta az év nagy részét. Közben folytonosan harcoltunk mindenféle behajtó cégekkel, akik perrel fenyegettek, hívogattak – miközben soha, egyetlen percig sem volt tartozásunk. Nem tudom lippi hányszor volt benn a Bank Központjában panaszt tenni, hányszor kértek elnézést, s másnap megint jött egy levél vagy egy fenyegetező hangú telefon. Mindenki tőlünk akart pénzt beszedni, a lefénymásolt csekkek és az állandó bejárogatások ellenére is. Egyedül a közös költség bizonyult jogosnak, azt valóban elcsesztük. (A társasháznak ugyanis az egyik olyan bankkal volt szerződése, amely nem egyesével tünteti fel a lakók befizetéseit, nem lehet utána követni, hanem minden megy a közösbe. Így esett, hogy négy hónapot újra ki kellett fizetnünk. Mikor ez kiderült, ragaszkodtunk ahhoz, hogy bankot váltson a társasház, és minden pénzmozgásnak utána lehessen nézni.)Nyaralni, pihenni ezen a nyáron sem tudtunk elmenni. Lippi dolgozott, mint egy őrült, keresve a lehetőségeket, hogyan kerülhetnénk ki ebből. Az alkalom augusztus végén jött el, amikor leendő munkahelyéhez került, amelyet imád, s  ahol végre nemcsak szóban, hanem anyagiakban is értékelik munkatempóját, munkabírását, kreativitását és precízségét. Célul tűztük azt ki, hogy karácsonyra visszafizetünk mindent. Bőven megtehettük volna már, de még egy hónapot adtunk rá magunknak, s inkább kárpótoltuk magunkat a `szenvedésekért` karácsonykor.Így Lippinek adtam  egy `Amerikai ételek` –  főzőtanfolyamot, egy Kálloy Molnár Péter cd-t és közösen vettünk neki egy erősítőt és egy vakut. Rengeteg ajándékot kaptunk egyébként, szinte már el sem hiszem, ha rájuk nézek. Továbbra sem kaptuk meg az illeték részletfizetéséről szóló elutasító/helybenhagyó határozatot a szervtől, továbbra sem utalták vissza az adóvisszatérítést, továbbra sem egyezett meg a két biztosító, hogy melyikük dolga fizetni az összetört autóért, továbbra sem fizetik ki az elmaradt munkabéreket stb.  – de, már nem is nagyon érdekel. Tudom, mindegyik ilyen pénzre keresztet vethetünk már. Magyarországon nem véd meg a jog.Nagyon nagy hálával tartozunk a szülőknek, hogy mindenben segítettek, mindenkinek, aki megpróbált segíteni így vagy úgy, s az olvasóknak, hogy tanácsaikkal, új és újabb nézőpont felvetésével eligazítottak minket, vagy csak volt egy-egy jó szavuk!A legnagyobb hatást ebben az évben a Monitól és Keától kapott könyv tette rám, ezért is köszönet! Nagyon elfáradtunk ebben az évben: érzelmileg, szellemileg és testileg is. Reméljük, jövőre másképpen alakulnak a dolgok, és örömtelibb lesz az év végi összegzés. Ja! Ma egy éve vágattam le a hajamat, a negyven centiből maradt kb. tíz. Azóta már ismét 25 centis, így ha továbbra is ebben a tempóban nő (a fodrász szerint egy csoda), akkor jövőre talán ismét a régi lehetek!Mindesetre holnap kimegyünk a Lovira, fogadok majd tétre-helyre-befutóra, utána feltételezhetően elmegyünk végre az Amerikai Étterembe, majd végigautózzuk Budapest összes hídját, s felmegyünk Visegrádra. Vagy színházba. Még nem tudom. De azt igen, hogy Boldog Új Évet Mindenkinek!