Olyan szép ez a makacs rebellió, amellyel a számukra halálos hideg előtt még egyszer, tobzódva, vad színekben pompázva, hálát sóhajtva, őrült mód kiteljesednek. Balkonnyi birodalmuk védettségében, utcára tekintve, napfényben fürödve. Illatuk már nincs, őszikék, belőlük nem lesz már szinesztézia. Elkábítanak még egy-egy kósza vándorlót, de hamarosan lehullanak a vérvörös, halványrózsaszín szirmok, mint hősi áldozatok, színük szívünk szennyezi, fáj, s a hanyatlás már lábujjhegyen lopózik a vadszőlő árnyékából.
háát, asszem azért sem lettem magyar tanár, mert ezt én így fogalmaznám meg:jön az a buzi tél és fázni fogunk:)))és most jól belerondítottam a költői képekbe ehh…kicsit kínomban, ma volt értekezlet..meneküljön , ki merre lát a tanári pályáról!
mesélj, mi volt olyan rémes 🙂
háááát…elkábítottak az igaz…… a szavak….