Pöttyösre időnként rátör a búskomorság, a mélabú. Gondolom, skót őseinek ossziáni sötét lelke kísért ilyenkor, átsuhanva a szobán. (A túl kevés kaja miatti szomorúság túl prózai ok lenne.) Ilyenkor elrejtőzik, bebújik az ágy alá, ahol eltakarja a földig érő huzat. Gondolván, ha ő nem lát, akkor őt sem látják.Szegénykémre a szívbajt hoztam az előbb, mikor az ágyról fejjel lefelé lógva, felrántottam a leplet róla, és hangosan rákiáltottam: `Meglepetééééééééés!` Akkorát ugrott ijedtében! Majd heves ugatásba kezdett – gondolom – szidva minden fel-s lemenő családtagomat.Gonosz vagyok, tudom:)
hááát, akárhogy is, kizökkentetted a melankóliából:)
mimalacunk is csinál ilyet, én meg mindig megijedek, hogy jajjistenembiztosbeteg. ami a gonoszságot illeti, amikor malac állandóan kajáért jelentkezik, és még erősen válogat is, akkor mindig megkínálom egy kis hagymával 😀 ha van kéznél, na olyankor nagyon csúnyán néz rám 🙂
ja:D nem jól viseli ezt a reggel hideg, délután meg hőguta-időszakot:)