strandra, magyar!

Mint megrögzött vízimádó, nagyon örültem, mikor először hallottam a Strandra, magyar! – kezdeményezésről, melynek keretében kilenc napig érvényes az a jegy, melyért csupán  1900 ft-ot kell fizetnünk, s mely  belépő a programban résztvevő strandokra érvényes. Egy belépő, mely kilenc napig érvényes: zseniális! De, akkor miért nem rohantak az emberek jegyet venni? Mi lehet az oka, hogy szinte alig hallott róla valaki?Mikor utánanéztem a honlapon, akkor értettem meg, miért nem sikeres ez a rendezvény. Először is: mindösszesen csupán  100 létesítmény volt vállalkozókedvű, mely elenyészően kevés. Másodszor: egyetlen fővárosi fürdő, strand sem nevezett be. Kimaradtak a legnagyobb élvezetet kínáló élményfürdők, víziparkok. (Kivétel a szentendrei Vizes8, de az még a marketing bevezető fázisában van, tehát muszáj volt indulnia.)Harmadszor – s egyben ez a legszomorúbb az egészben – a csatlakozottak olyan megszorításokat, cseles trükköket, csalásokat vetettek be, hogy átlagember még véletlenül sem tudná igénybe venni a kedvezményeket. Ilyen például, hogy csak délután négy órától lehet jegyet vásárolni (amikor már úgyis kedvezményes), illetve, hogy csak meghatározott napokon: hétfőn és kedden. Okos megoldás egyébként, így olcsón jutnak hírveréshez, miközben még jótékonyságnak is tűnhet a szereplésük. Negyedszer: sok a szabadtéri, folyami, tavi strand, ahol egyébként is napi 450, délután négytől 250ft-ért lehet úszni. Ám az időjárás kiszámíthatatlansága miatt szerintem ez nem éri meg. Azt nem értem, ha a Múzeumok éjszakája évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend, akkor miért nem életképes a Magyar Turizmus Rt. hasonló strandos próbálkozása? Ez utóbbira úgyis elmennek az emberek? De, akkor miért csak külföldiekkel van tele a Lukács, a Gellért, a Széchenyi? (A sor szabadon folytatható.)

“strandra, magyar!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Marlen, a külföldiek majd' kizárólagos jelenléte e műintézmények területén a gyarmatosítás jele lenne? 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük