Mikor hosszas lelkiismeret-furdalást vállalva végre rászánom magam arra, hogy megegyem azt a spájzban régóta reám várakozó apró, pici Mozart-kugelnt, azonnal belefutok egy `A világon még sosem éheztek annyian, mint most` című cikkbe…….egyébként meg tegnap lippi tartott `csajos` estét – miközben én népes társasággal múlattam az időt – ölében egy prémium csokijégkrémmel, a Predátor című hiperférfias, szupermacsós filmet nézve, lábánál a kutyával, (már csak valami öreg bluesnak kellett volna megszólalnia az idillhez) ma pedig én vagyok itthon egyedül, limonádét készítek, elmélkedem az elmúlt pár napról, s nézem ismét az Egy boltkóros naplója című cukiságot, gyönyörködöm a ruhákban, blabla, blabla, miközben férjem épp pókerezik….Ez lenne a hosszú házasság titka?:DP.S.: Az utóbbi időben csak rossz filmeket láttam, így ezekről nem is számolok be.
pedig ez lesz a titok:)))
kétlem, mert utoljára 2007. október 27-én töltöttünk külön egy napot:) azóta zsinórban toljuk, megszakítás nélkül:)
irigylésre méltó:) gratulálok! azért néhanapján egy kis egyedüllét sem árthat 😉 vagy ez csak a pasikra igaz?
Az a film tipikusan olyan, amit talán jobb is, hogy nem Lippivel nézel meg:D:D Amikor moziba néztem kb. 2 férfi volt bent.. de már az első fél óra után látványosan szenvedtek:D
Heni, ha lippi bolondul a musicalekért, gondolod, hogy nem kajolja az összes ilyen tingli-tangli filmet is?:)
azért megetted, ugye?
meg, persze:) erre tegnap kaptam megint, pedig nem is szeretem:)