Mikor belépek a hálószobába, mindig elfog a péntek esték nyugalma. Lelassul a pulzusom, lassan kikapcsol az addig folyton pörgő agy. Hazajőve csak állok a teraszajtóban, nézem a lenn hömpölygő várost, s eszembe jut Veszprém régi kollégiumi épületének hűvössége, hatalmas terei. Szerettem Veszprémben lenni. Minden ott töltött hétvége kiszakadás volt a valóságból, a mérhető időből. Veszprém kortalan és örök. Jó idők voltak azok, még ha akkor is éppen önmagamat kerestem. Hiányzik néha. Meg hogy mi lett a csajokkal…
Hova jartal suliba?
jártam Sajóhídvégre , Miskolcra 9 évig, Veszprémbe két évig, Budapestre 3 évig:)Veszprém az Államigazgatási Fősuli másoddiplomás képzése volt, fenn a várban, a legtetején:)gyönyörű volt:)
én sajnos tudom, hogy mi lett a veszprémi csajommal. (jobb volna nem tudni.)a Benedek-hegy viszont csodaszép. Veszprémről mindig az, a viadukt, a régi sziklafejtés oldalába telepített rakétaüteg meg a város végi Monarchiás kaszárnya jut az eszembe. mind-mind gyönyörű…(a buszállomás melletti magasház oldalában meg van egy dohánybolt.)
Nekem Veszprémhez életem egyik legnehezebb szakasza köthető, de a város gyönyörű – szeretem 🙂