szalma. de nem hayek.

Vannak találkozások, melyeket jobb a véletlenre bízni, az a legjobb rendező, forgatókönyv-író és dramaturg is egyben. Mindenesetre furcsa, hogy pont akkor találkoztunk, mikor hosszú, hosszú évek után megfogalmazódott bennem a vágy, hogy jó lenne újra hallani felőlük és látni őket, találkozni velük. Örültem, boldoggá tett a mai véletlen találkozó. Örültem, mert tényleg kiderült, hogy az idő mindent megold, örültem, hogy mindhármójuknak jól alakult az élete, és mert így nem maradt harag és elvarratlan szálak. Ez így korrekt és kerek.Most pedig szalma vagyok, de nem Hayek. (húú, de rossz poén volt ez:D) Akit ugye, mikor áldott jó férjem meglátván a tv-ben feléje futni, nemes egyszerűsséggel a `húúbasszus` vulgárisabb változatával kísért, ezen két rendkívül férfias kifejezés szökkent át foga kerítésén….Lippi cége költözködik, így ő egész nap, éjjel és holnap asztalokat pakol, szere, számítógépeket konfigurál, levelezési rendszereket állítgat be. Hogy megörvendeztessem: én főzök. Mivel hó vége van, igazi XXI. századi régészként feltártam minden rejtett zugot spájzban és hűtőben. Találtam néhány ráncosodni készülő almát, egy egész csirkét, sütőtököt. Az almák belsejét kiszedtem, megtöltöttem sárgabarack lekvárral, beleszúrtam egy egész fahéjat, külső részét bekentem mézzel, azzal locsolgattam, majd végül kevés szerencsediót szórtam rá – a lakás kb. úgy illatozik, mint karácsonykor. A csirkével már nehezebb dolgom volt, lévén az életben még nem sütöttem egészben – így okozott némi gondot a bőr lehúzása és a csirke lábainak szétfeszítése. Mint utóbb megtudtam, ezeket nem kellett volna tennem, mindenesetre szerintem így jobban néz ki, mint bőrrel. Bekentem illatos fűszerekkel kívül-belül (háát, nem kicsit undorító egy csirke gyomrának kenegetése…brrr…), fokhagymagerezdeket szórtam az olajba és ősi családi recept szerint készült bazsalikomolajjal locsolgatom. Cirka egy órája. A sütőtökkel már végeztem, az is megvolt két és fél óra. Szóval, főzni macerás dolog. De, magamban már vizionálom a Márton-napi lúd sütését, a vadas marhát zsemlegombóccal és a szombat délutáni pogácsasütéseket. Mikor még élt nagymamám, minden szombaton –  az Irodalmi újság és a 16 óra hallgatása közben a Kossuth rádióban – sütöttünk pogácsát, melyet aztán el is fogyasztott a család. Mamám manapság is megtartotta ezt a szokást, csak már mi nem vagyunk otthon. Remélem, lesz még olyan idő, hogy továbbviszem ezt a szép hagyományt. Kora reggel szembesültem ismét magammal az ELLE-ben, két kritika jelent meg (egy kis önfény: én vagyok az egyetlen, akitől kettőt is leközöltek), szép fotóval, megkurtítva. Fenn lesz minden írás a neten, ha frissítik az ELLE honlapját, ez még egy-két nap, talán hétfőn már olvasható lesz. Remélem, mindenki Moziünnepen van, és pusztába kiáltott szó mindez. Nekünk ez most kimaradt, viszont holnap és vasárnap este színházba megyünk: Gothár Péter rendezésében Moliere: A mizantróp című drámáját és Choderlos de Laclos: Veszedelmes viszonyok című levélregényét nézzük meg. Előbbi érdekesebbnek ígérkezik, és nem csak a szereposztás miatt (főszerepekben Gálffy László és Mácsai Pál) – Morcsányi Géza, a Magvető könyvkiadó tulajdonosa (igen, Farkasházy Réka férje, hihi) a dramaturg. Majd meglátjuk.