Ma reggel arra ébredtem, hogy a mezei a hátamnál, a nyakamba szuszogva; Pöttyös a hasamnál vizespalackot játszva, míg a macska a fejemnél a tenyerembe gömbölyödve, szokásos asztmás köhögését produkálva alszik. Úgy éreztem magam, mint anno érezhette magát Szent Ferenc, mikor rászálltak az erdő – mező madarai. Nem mozdultam hát, csak hallgattam őket. Békés volt. Ilyen idilli reggel után már nincs kedvem szétoltani a `beszélő madarat` <Sólyom> sem szombati beszédéért. Sőt, a mai parlamenti 56-os emléküléssel sincs kedvem foglalkozni.
A hátadnál a nyakadba nem lihegést hallottál inkább ? 🙂
vahahhhhhaaa:)