Hónap: 2008. május

#541.kutty

Kedd este kutyust mentettünk. Átkom minden olyan `gazdira`, aki megunja és kidobja a kutyáját. Marcit vagyis Sipit, itt a Síp-Wesselényi sarkán tették ki – neki szerencséje volt, jó gazdát találtunk neki, azóta már egy hatalmas vidéki kertes házban éli immáron boldog életét. Kapott chipet, oltásokat, és kap sok-sok szeretetet.

540.spór

korán van még, páran lézengünk csak, békásmegyer szívében, a S.-ban, tört fények az üvegajtón túl, a péksütemény sem érkezett meg, a reggeli, a szokásos, beérem hát a kefírrel, sorbanállás, rutin, Háy János-szövegek járnak a fejemben meg a tegnap este, agyalok,  valami hirtelen kizökkent – jól öltözött hölgy a pénztárnál, keresgél bőszen a táskájában, de hiába a számla az csak háromezer felett, tárcában meg csak kettőezerötszázhetven, kétségbeesés, már készítem elő, segítek, ezt tanultam, ezt láttam mindig, anyának hónap végén már a fél szomszédság tartozik, nem tud nem adni, az ő áldott jószíve, ezt látta ő is, ugye az imprinting, készítem hát elő, múltkor is ezt tettük mezeivel, ismét kizökkenek, hallom: `Nem, a kakaót akkor nem kérem, a gyerek iszik ma tejet`, számolnak ismét, új végösszeg, kettőezer alatt vagyunk, drága a Nesquik, főleg a nagyzacskós utántöltő, a sor nő, csendes emberek csendesen várakoznak, én ugye rögtön a sorban, utána, hurrá kettőezer alatt vagyunk, ismét kizökkenek. `Huhh, de megkönnyebbültem, kérem akkor a szokásos cigimet, meg a két csokit!`, számolunk újra, több, mint kettőezerötszázhetven ismét, mi legyen, mit vegyünk le, mosolyog a pénztáros, mi lehajtott fejjel, mindenféle kontaktust kerülünk, főleg a szemet, lélek tükre, vagy mi, `Akkor vegyük le az egyik csokit!`, hurrá, a számla kettőezerötzsáznegyven, mindenki boldog, legfeljebb a gyerek nem iszik hóelejéig kakaót, `Nekem is jár az a kis boldogság`, hallom, aha, elnézően mosolyog, `ne haragudjon, hogy feltartottam a sort`, sietve szedi, már rohan, üvegajtón túl gomolyog is a füst, neki is jár a boldogság, igen, pénztárosnő csak mosolyog, `hónap végén ez a szokás itt, kedveském, már hozzászoktam, ilyen az élet, ilyen, folyton döntéseket hozunk, jókat, rosszakat, ilyen a világ, a nő két hónapja vesztette el a munkahelyét, minisztériumban dolgozott pedig`, ja igen, a ruhapénz, megyek, fejemben már nem Háy János beszél, végre, `nekem is jár egy kis boldogság`, aha, igen, üvegtetős épület, csengő, snitt

#539.bye

Hiába zárom ki a külvilágot – folyton befurakszik.Hiába akarom a csendet, csak a zaj jut el.Hiába akarom a jót, a szépet – ha  a rossz a vonzó.Hiába lennék akárki – nem vagyok senki sem.Hiába nézem a vízet, csak a követ látom, amely elsüllyed a tóban.Hiába a jókedv, ha magamban vigyorgok.Hiába emellek, ha nem repülsz.Hiába ütnék, ha a kezeim tőből vágják le.Hiába minden, hiába.Összezavarodtam. Egy időre búcsú, lö pá.

#538.bosszú

Érdekes dolog a boszzú kérdése. Etikai értelemben, és az egyén személyes életére gyakorolt hatása miatt is. Életem folyamán sokszor adódott olyan alkalom, hogy bosszút állhattam volna azokért a sérelmekért, melyeket kaptam. Nem tettem. Vajon miért? Gyávaságból, önvédelemből,  az esetleges további kellemetlenségeket elkerülve? Vagy úgy gondoltam, bizonyos etikai magaslatot jelent az, hogy nem veszem fel, hagyom főnni a saját levében? Vagy talán nem találtam meg a megfelelő eszközt, hogy ugyanolyan súlyú büntetést kapjon, mint amivel engem büntetett? Nem éreztem magam erre jogosultnak? Túlságosan belém égett az, hogy a bosszú energiát emészt föl? Nem tudom. De annyit igen, azzal, hogy nem álltam bosszút: egy embernek tettem a legrosszabbat – önmagamnak. Én rágódtam magamban, én emésztettem magam, csakhogy megfeleljek annak a képnek, hogy `te egy okos nő vagy, viselkedj is úgy!`Hát, nem. Ugyanolyan nő azaz ember vagyok, mint mások és innentől kezdve, ha úgy érzem, túl messzire megy valaki –  bosszút fogok állni, akármennyire is szánalmasnak tűnik ezt olvasni. Olyan ez, mint mikor a nők a konditeremben csak finoman, csak úgy, mintha kedveskednének – de, azért keményen odavágnak. Érdekelne azért, hogy hányan és hányféleképpen álltatok bosszút. Főleg, ha az mulatságos volt.

#536.all around the world

Öregszünk ám a mezeivel,de rendesen. Míg eddig nem okozott problémát, hogy milyen társaságban kell eltöltenünk pár órát, ha mozizni akarunk – tegnap közfelkiáltással szavaztuk meg, hogy `ezt ne!`, mikor a Bem moziba belépve tömény cigifüst és sörszag fogadott bennünket…Így adódott, hogy nem láttuk Julie Delpy bájos mosolyát és kapcsolati krízisét a 2 nap Párizsban című filmben, s helyette csak gyalogoltunk, gyalogultunk, gyalogoltunk:) Először csak a Margit hídon át, majd a fák között a Sziget végéig, majd át az Árpád hídon, a Rendőrpalotáig. Ott metróra szálltunk, majd ismét gyalogoltunk, Deáktól hazáig. Gyönyörű a Margitsziget májusban. Ma pedig Lisa Stansfield-napot tartok. Mennyire kár, hogy eltűnt ez a nő… 

#535.ps., i love you

Régóta készültem már megnézni ezt a filmet, csupa jót hallottam róla – de, valami mindig közbeszólt. Tegnap este aztán a mezei blogger olyan fáradt volt, hogy az eredetileg tervezett Diploma előtt újranézése helyett, hagyta magát rábeszélni erre. Nem, nem csalódtam, bár én végigbőgtem minden humora ellenére. Nagyszerű, sokszor idézhető mondatok hangzanak el benne, pl. mikor Holly-n számonkérik, hogy miért költ óriási összegeket cipőkre, ő így replikázik: `Az e-Bayen vettem! Akkor már nem is számít Guccinak, mert használt!` Vagy a veszekedés hevében a következő örökbecsű, igazi klasszikus: `Úgy érzem, két beszélgetést folytatunk egyszerre. Egyik a valóságban játszódik, a másik a Te fejedben!` Vagy mikor rákérdez a lehetséges következő szerelem, hogy akkor mi a fenét is akarnak a nők, Holly már nem hazudik magának és őszintén odasúgja: `Eláruljam? Halvány lövésünk sincs róla!`És így tovább. Minden mondata ütős, mert magunkra ismerünk benne, mi, nők. Látjuk a filmen a saját kis butaságainkat, mindennapi tévelygéseinket, bizonytalankodásunkat, önbizalomhiányunkat. Ott vannak az okos barátok, a hasonló cipőben járó mama, a harmincas szingli, a kedves szerethető figurák és hozzá körítésnek New York és Írország.Nem felejtem el az utolsó levél tartalmát. Így hangzik valahogyan. `Holly ha valaha elveszíted az önbizalmadat, elveszíted a hitedet önmagadban és kétségbeesel, sose feledkezz meg arról, hogy hogyan látlak én téged, és ezt a helyzetet kívülről!` Nekem ez egy igen fontos kijelentés volt.Ajánlom a fimet mindenolyan önbizalomhiányos, szerető férfivel párkapcsolatban élő nőnek, aki időnként maga sem tudja mit akar, mert a női újságok már elhitettékvele, hogy másra kell mindig vágynia és ebben a nagy önmegvalósításbana férfin kéri számon saját gyávaságát.

#533.ajánló

Wirth Imre: Történetek az eszkimó-háborúbólE regény hőse, az amerikai egyetemista fiú ráébred arra, hogy ő ?eszkimó. Ettől megváltozik az élete. Melting Ice ? ez hősünk indiánneve ? maga és a múlt megismerésére vágyakozva hozzákezd egy történetkibogozáshoz, amely a mindenre kiterjedő felejtés áldozata lett, ésamelynek, a legmostohább sorsú vesztesekre gondolva, az eszkimóháborúnevet adja. `Kidolgoztam egy eljárást, a nemlétezőnek tekintettesemények vizsgálatára` ? közli, s aztán előadja e rendkívül különös, akeresés egzisztenciális izgalmával telített nyomozás fejezeteit. A rejtélyes kalandok sorának megindulásához barátja, One Stabadja meg a döntő energiát: `Utazz el, Melting Ice!… Keresd megÜhl-t!` És hősünk, furcsa szenvedélytől vezérelve elindult, hogymegkeresse az eszkimó fővárost, a jégből épített, vakítóan csillogó,legendás Ühl-t, ahol a legnagyobb harcok voltak…

#532.elemzés

`A három verset összehasonlítva sok hasonlóságot fedezhetünk fel: ugyanaz a szerkezet, ugyanaz a téma, ugyanúgy idő- és értékszembesítő – egyetlen nagy különbséget találunk: más szavak szerepelnek bennük.`Azóta sem tudom, hogy sírjak vagy nevessek-e… hiszen valahol ez az irodalom lényege: ugyanazt elmesélni, csak másképp – a miről a hogyanra áttéve a hangsúlyt…

 

#531.virtuális plébánia

Esküvői meghívóra írandó idézet után kutattam a neten. Átnéztem kismillió honlapot, amelyeken mindig ugyanaz a harminc klasszikus versrészlet tűnt szemembe; mindannyian az unalomig ismerjük őket. Szépek ugyan, de annyian mondták már tartalom nélkül szavaikat, hogy kiráz a hideg tőlük.Feladni készültem a reményt. Gondoltam, majd írok én valamit, hiszen nálam jobban senki sem tudja mit érzek, hogyan gondolkodom. Ekkor kattintottam egy új oldalra, amelynek a címe fogott meg és keltette fel az érdeklődésemet. Nos, be kell valljam (és itt előre is elnézést kérek katolikus hívő olvasóimtól) – én az ilyeneken általában csak röhögni szoktam – sajnos, az egyházzal és elsősorban a katolikussal nagyon rossz tapasztalataim vannak. Most is készültem jól szórakozni, bementem hát a hittanszobába. Ájtatos szövegeket vártam, megmagyarázhatatlan rajongást a megfoghatatlan iránt, és az irigység érzését, hogy én nem tudok ebben sem hinni. Meglepetésemre értelmes beszélgetéseket olvastam, logikus érveléseket, emberi, nagyon emberi történeteket számomra sem nyálas, érthető nyelven. Játszottam az `embervadász` játékkal is, bizony, ilyen is létezik!És persze az élet iróniája, hogy pont itt, a virtuális plébánián, a hittanszobában találtam meg azt a szöveget, amely feltételezhetően a meghívón fog szerepelni….Legyőztél Isten, egy – null a javadra! (Vagy a katolikus egyháznak túl jó informatikusai vannak….)A szöveg: Házasodjunk össze. És gyereket is akarok. És Veled akarok megöregedni.Veszekedni. Elviselni egymást. Szeretni. Ott akarok lenni melletted, ha gyötörnek éjszaka az emlékeid és szükséged van rám. És felébredni reggel az emlékeimmel, és olyasvalakivel megosztani, aki nem fordul el tőlem azért, mert azt hiszi, hogy az élet csupa napsütés. ( Sara Chance)