Amikor kicsi voltam, egyszerűen reagáltam le a lelki-testi veszélyeket rejtő helyzeteket: egyszerűen elaludtam. Ettől a mindenki számára legegyszerűbb megoldástól fosztott meg tizenhárom éves koromban jelentkező insomniám. A mai napig nem tudtam megfejteni, mi volt a kiváltó esemény – pedig sokat segítene. Ma délután, miután két napja érzem úgy, hogy elegem van a világból – hazaérve lefeküdtem. Nem csináltam mást, mint néztem Pöttyöst, összekucorodtam a takaró alatt és csak az alvásra koncentráltam. Aludni nem tudtam, arra viszont rájöttem – engem leginkább az különböztet meg az állatoktól (ld. Pöttyös), hogy el tudom mondani, mi az, ami bánt. Sőt, mi több: választási lehetősegem is van, hogy elmondom-e vagy magamban tartom. Magamban tartom. Mindössze két szó kapcsolata az, ami jelenleg fájdalmat okoz: visszautasítás és érdektelenség.