Reginával, szomszédasszonnyal beszélgettem az előbb a folyosón. Idős, ám jó karban lévő nénike, aki egész életében a Hannah-ban dolgozott, mosogatott, főzött ott harminc éven keresztül. Kemény, ám szép élete volt ott, a mai napig nosztalgiával gondol rá. A tulajok szerették, a vendégek imádták. Nyugalom árad belőle, szeretek vele beszélgetni – olyan, mint nagymamám volt. Körbevesszük egymást a másik iránti törődéssel – ő régebben éjjelente is átkopogott, nincs-e valami baj, ha álmatlanul róttam a köröket a lakásban, vagy egész éjjel égett a villany, én pedig mindig hozok neki valami finomságot, intézem a hivatalos ügyeit, és elnézően mosolygok, ha látom,hogy a virágaim megint tökig állnak a vízben. Mesél a régi zsidó lakosokról, emlékezünk Juditkára, aki szintén a szomszédom volt, s akinek lakásában az egyik legszebb kortárs magán festménygyűjtemény található. Vele sokat jártam régebben moziba, kiállításra – neki köszönhetem, hogy értem (bár nem szeretem) a komolyzenét, hogy nem égek be, ha esetleg ilyen koncertre tévednék, és nem kell szégyenkeznem, ha a kortárs festészet kerül szóba. Ő is sokat mesélt a ház előző lakosairól, mindig teázott velem, csinált sütit és segített, ha elakadtam a tanításban. Nagy ígérete volt, hogy megtanít franciául és németül – erre már nem kerülhetett sor, sajnos, időnek előtte elragadta a halál…Az egykori gettó utolsó házában lakom, itt húzodott a fal. Régebben, hosszú éjszakai virrasztásaim idején gyakran eszembe jutott, hogy ebben a lakásban – akármilyen pici is – annó akár 30-40-en is `éltek`, szinte hallani véltem a nácik bakancsának dobogását….mocsok egy érzés volt, mondhatom. Esős, szomorú délutánokon ilyen kísértetekkel sokkolom magam, mint a ma is.Boldog vagyok, hogy ismét élet van a lakásban.
ugye milyen jó lakásban jó szomszédokkal élni? és nem izolált házakban ahova semmi nem hallatszódik át…? nagyon tetszett ez az első bekezdés. vigyázz bp ezen szép múltú, zajos jelenű, és remélhetőleg szép jövőnek elébe néző részére távollétemben is.zazie