Egy nap, három hír:1. Al Gore megosztva ugyan, de megkapta a Béke Nobel-díjat. Nem érdekel, hogy a tudósok szerint féligazságokat fogalmaz meg, hogy birtoka havi áramszámlája mekkora – aki egyszer is látta a diákjai szemében azt, mikor szembesül azzal és mélyen megdöbben, hogy esetleg a gyereke már nem láthatja azt, amit ő és tenni akar ellene – az elismeri Gore-t. Részemről riszpekt neki, a legmélyebb.2. Mint ahogy Demján Sándornak is, aki egymilliárdot osztott szét magánvagyonából hátrányos helyzetű diákok támogatására.3. A harmadik hír: az MSZP-n belül állítólag többen konstruktív bizalmatlansági indítványon gondolkodnak Fletó ellen a `tisztasági csomag` összeférhetetlenséget újraszabályozó része miatt. Fel vagyok háborodva.
Demján Sándor egy év alatt 80 milliárdról 260 milliárdra gyarapodott…én min. kettőt adtam volna.(vagy szétlőttem volna a rendszert, ahol ilyen növekedés lehetséges.)
Végre megtaláltam ismét, hogy mi a pass a blogodhoz! :)A Hihetetlen igazság (vagy vmi hasonló) című filmet Gore előadásáról láttad?
Kedves A.! Örülök, hogy megvan a pass:) a film címe Kellemetlen igazsás, és tananyag társadalomismeretből, szóval láttam párszor:)m.