Ha valamikor rájössz majd arra, hogy nem bírsz már annyit, mint huszonévesen – tudd, az megrémíti az embert. Ráfogod először arra, hogy csak túl sokat dolgoztál, kimerültél, beteg voltál sokáig és nem tudod még rendesen felvenni a tempót, és még nagyobb erőbedobással próbálod csinálni – és még nagyobb a csalódás és a düh, ha nem megy. Megpróbálod tudomásul venni, hogy igen, öregszel, és jön a csendes válságok kora. Mikor már nem lázadsz, mert minek, nem akarod megváltoztatni, mert tudod, hogy nem tudod – feladod. Ha szerencsés vagy, még jó is kijöhet belőle: találsz új hobbit, kevesebb időt töltesz munkával, jut idő másra is – ha nem, akkor mindig veled marad a tudat, hogy lehetett volna másképp is. Hiányérzet, űr tátong vágyaid és a valóság között, felidézed, hogy akkor talán mégis azt kellett volna választanod, hogy alkoss. Ne csak használj. Hogy cél legyél, ne eszköz – bárki eszköze. Szerettem volna maradandót alkotni. Azt hittem, többre vagyok hivatott. Belátom: önzés, illúzió, kis öncsalás, tévedés volt. Elsodornak a hétköznapok. Igen, így múlik el. Csendesen. Kezdem keresgélni a menekülő utakat.
Zalán voltam.
Ém úgy érzem, legalább annyira képes vagyok, mint huszonévesen. SŐt többre is. Pedig én egy kicsvel régebben voltam huszonéves, mint te.:)Szóval fel a fejjel!Azt szokta mondani egy okos barátom, hogy a 30-as évenki döntik el, hogy mennyire jól használtulk a huszas éveinket. Van benne valami.
És még mindig nem tudok helyesen írni billentyűzettel….:D
bocsi, de én harminc után kezdtem élni. aztán majdnem ötvenesen belevágtam mégegyszer (tudom: torschlusspanic).most épp higgadóban vagyk.bár nemthom, meddig. :)thomas
Nálam ezzel az egésszel nagyon betaláltál… Lehet, ez csak a nőknél van?Ada
Mert ebben az országban mindenki úgy érzi, hogy többre hivatott annál, mint amit csinál. Ahelyett, hogy abban lelné meg az útját. Tipikus sajnos. El tudjátok egyébként képzelni, hány ember cserélne veletek a földön?:)))Szóval Adus, te, ahogy hallom egész jó fogdoki vagy. Lili, te meg egész jó tanár. Van saját lakásotok. Van párotok aki szeret benneteket.Akkor meg mi elégedetlenkedtek? Most komolyan mi hiányzik??? Sztárok akartok lenni? Vagy most mi van?:)Mindenetek megvan ahhoz, hogy kiaknázzátok a képességeiteket, hát tegyétek. És majd rájöttök, ha ráléptek erre az ösvényre, hogy mekkora ára is van annak, ha az ember úgymond 'nem hétköznapi módon sikeres'. Ha ottt lennétek, -biztos vagyok benne- akkor ez a mostani életetek hiányozna.Persze magyarázhatok én…..:)Zali