#288. kobra

Mai hiperaktivitást mutató napomon, váratlanul összefutottam Kobrával, akiről annyit kell tudni, hogy a ház legkisebb, ám annál nagyobb hangerővel rendelkező kutyája, és akiről illik mindenkinek tudnia, hogy a házmesteré, így bármit megengedhet magának, hiába is csapná le időnként vasárnap reggelenként az ember – mint azon lakót, aki miután három napra elutazik, ébresztő óráját bekapcsolva hagyja és délután egytől (hogy miért akkor ébreszt rejtély…) ütemes pitty-pitty-pipipitty hangzik, melynek nyomait lelki traumaként őrzöm mind a mai napig.Szóval, Kobrától indultunk ki. De, nem ő a lényeg. Rájöttem, mi lesz a következő munkám. Nyitok egy blogfikázó blogot, amelyben szétoltok mindenkit, és csillagokkal osztályzom a tulajdonosok írásait, mint a kajakritikusok. Mindenki rettegni fog tőlem, mint mi Kobrától.Ja, és azt hiszem, Kobra félszemére vak. Ha humoromnál lennék, talán hozzátehetném, hogy bűvölöm az egyszemű kígyót, aki Kobra. De nem teszem, mert nem vagyok humoromnál. És mondá az Úr, hogy ez így jó. Ámen.