Hónap: 2007. szeptember

#312. mission impossible

Ha valamikor rájössz majd arra, hogy nem bírsz már annyit, mint huszonévesen – tudd, az megrémíti az embert. Ráfogod először arra, hogy csak túl sokat dolgoztál, kimerültél, beteg voltál sokáig és nem tudod még rendesen felvenni a tempót, és még nagyobb erőbedobással próbálod csinálni – és még nagyobb a csalódás és a düh, ha nem megy. Megpróbálod tudomásul venni, hogy igen, öregszel, és jön a csendes válságok kora. Mikor már nem lázadsz, mert minek, nem akarod megváltoztatni, mert tudod, hogy nem tudod – feladod. Ha szerencsés vagy, még jó is kijöhet belőle: találsz új hobbit, kevesebb időt töltesz munkával, jut idő másra is – ha nem, akkor mindig veled marad a tudat, hogy lehetett volna másképp is. Hiányérzet, űr tátong vágyaid és a valóság között, felidézed, hogy akkor talán mégis azt kellett volna választanod, hogy alkoss. Ne csak használj. Hogy cél legyél, ne eszköz – bárki eszköze. Szerettem volna maradandót alkotni. Azt hittem, többre vagyok hivatott. Belátom: önzés, illúzió, kis öncsalás, tévedés volt. Elsodornak a hétköznapok. Igen, így múlik el. Csendesen. Kezdem keresgélni a menekülő utakat.

#310. függő és kocka

Az az igazság, hogy függő vagyok. Kocka. Sajnos, hozzászoktam ahhoz, hogy állandóan megy a net, a tv, a rádió – hírműsorok, hírportálok. Hogy minden információhoz azonnal hozzájutok. Kicsi koromtól a hírműsorok bűvöletében éltem néhai nagyapámmal. Most, hogy dolgozom és gyakorlatilag minden le van tiltva a gépen, – azzal az állandó frusztrációval küszködöm, hogy lemaradok valamiről, kimaradok valamiből. Ráadásul – saját magam által hozott megszorító intézkedésem következtében, a 30ezer HUF telefonszámlák díját csökkentendő – egy hónapig nélkülöznöm kellett a hírsms-t, a wap-ot, a gprs-t, a 3G-t. Bocs, de ma reggel nem bírtam tovább: megrendeltem a héven mindent ismét. Plusz négyezer havonta. Ennek némileg ellentmond, hogy az engem baromira érdeklő cikkeken is bealszom. Éjfélnél nem bírok tovább fennmaradni úgy, hogy negyed, fél hatkor kelek reggelente. Ez is bosszant. És akkor még nem is beszéltem régi nagy vágyamról, amit most más vált valóra – hogy hírszerkesztő legyek. Ez az én régi nagy szerelmem – semmi más nem érdekel a média világából; csak a hírek. Hát, nem vagyok nagyon feldobva.

#309. agresszió

Néha olyan jó lenne úgy istenigazából szétverni valamit. Egy hónapja, mióta a lakásba belépek:mindent vastagon fehér por borít.(Nem, nem abból élek – akkor már rég gazdag lennék.) Egy hónapja,  minden áldott nap portörölgetéssel, felmosással, mosással kezdek. Egy hónapja megy tönkre a bőröm, a hajam, ó én gyönyörű hajam!,  mintha a bőröm alatt is por lenne, viszketek, jön ki az allergiám – és nagyon elegem van ebből…..Rinyálást hallottak egy mocskos, poros laptopról tudósítva, amit ma már egyszer leporoltam. Nagyon elég.

#305. nyári zajok

Lassabb vagyok, mióta elütöttem a harmincat. Megcsendesedtem. Nem ujjongok nagyon, ha valami remek dolog ér, és nem esem túlságosan kétségbe, ha rossz történik velem. Nem azért, mintha nem lenne rám hatással, nem zökkentene ki minden napjaimból. Egyszerűen csak eltart egy darabig, amíg a jó vagy a rossz eseményt érzelmileg feldolgozom, intellektualizálom, majd ismét érzelmileg élem át. Lassan megint el tudom képzelni, hogy rendes életet élek majd. Ez okozza, hogy még akkor is tartalmasnak látom azt, mikor már hétköznapi formát öltene. Néha olyan lebegve járok a belvárosban, mintha nem is aszfalt, beton – hanem legalábbis gyep lenne a lábam alatt. Sétálok mindig, ha tehetem. Ha süt a nap, nyári zajokat hallok. Ahogy a szemem becsukom, és csak egy résnyire engedem be a fényt, csak a tapintásra és a hallásra koncentrálok. Kisgyerekek nevetése, ahogy koppan a görkorcsolyás, mikor elesik, kutyavakkantás, távolból autózaj. Aztám már csak a szél motozása a fák ágai között. Egyébként tökéletes csend, és nap felé fordított arcok.

 

#304.hedonista szombat

A hedonista szombat csütörtök délután kezdődött. Az első szabadon, két és fél hónap óta. Kinézett kiállításunk: Bűn és rejtély az irodalomban – mindkettőnk határozottan tudja, hogy a Várban. Várban eltévedünk, nem találjuk meg az OSZK-t (két bölcsész jejeje), helyette a Palotában kezdünk, királyosat és királynésat játszunk. Véletlenül – mert mázlisták vagyunk ugyebár – elénk tárul a kiállítás, jegyvétel, majd egy buduárszerűségbe jutunk, 17.századi erotikus, pornó, és még durvább francia könyvek közé…konstatáljuk, hogy ez nem az a kiállítás, amire mi jöttünk, de, ha már így adódott – kihasználjuk a helyzetet, és jókat röhögünk, hogy jééé, vannak dolgok, melyek nem változnak…bennem felrémlik bölcsészkari erotikus könyvek szeminárium, és nosztalgia van. (Amire mentünk volna, a Petőfi Irodalmi Múzeumban van, lakástól kb. 500méterre. Jellemző.) Hazáig sétálunk,vadgesztenyéket rugdalva, át a Lánchídon, Deákon beülünk még a templomba Bach-kantátákat hallgatni, majd gyors elköszönés, pár óra külön: kézilabda, Moliendo Cafe-koncert Monival. Másnap mozi: Zuhanórepülés – magyar film, Novák Erik filmje (Nyócker), píárja zseniális és a film is jó. Más,mint a magyar filmek – feledhetetlen mondata: `Okos szőke nem gondolkodik!` – Gryllus Dorka most is best ever, akciófilm, jó zene, hideg multiplex, de megtudjuk, hogy akkor zuhanórepülés, ha már nincs más választásod. Érdemes megnézni, tényleg. Néhol a műfaj paródiája,néhol giccses, néhol erőltetett – de a miénk, és ha így haladunk tovább, ismét lesz magyar film. Utána még némi tescós űrhangulat, de hazafelé és két kigyógyult insomniás alszik fél tízig. Plusz egy kutya. Kóma.Hedonista szombat kezdődik – ami egy kaja lett. Kell hozzá két ember, egy hosszú szombat délelőtt, sok napsütés, méz, mustár, körte, fehér bor, pulykamell, Látomás boltlátogatás, egy pohár pezsgő a Wesselényi új dizájnerboltjában – egy férfi, aki imád főzni, helyettem is. Aki megtalálja az évek óta felbontatlanul heverő wok-ot, és a meglévő nyersanyagokból, pillanatok alatt kitalál kajákat, és nevet ad nekik – így született a Hedonista Szombat, amivel pályázunk Domestic Goddes finomságai közé. A nap bókja tőlem: `Te jobb háziasszony vagy, mint én!` Mamám kommentje: hálát adhatsz az égnek, hogy valaki főz rád. (Ez a szépített változat, nem így fogalmazta meg teljesen, khm…) Késő délután még vár a Pesti Broadway- operettest, Lehár Ferenc 125. születésnapjára. Szerintem életemben először járok ilyen helyen: azért néhány refrént ismerek, meg a Te, rongyos élet!-et, igazán jól érzem magam – pasira mindenki vigyorog, ahogy a kutyájával feltűnik, kiscsajszi nem meri megsimogatni, aztán mégis kutya jár jobban – Pilóta keksszel gazdagodik. Elhatározás a rendszeres színházlátogatás, nagy sóhaj, mikor vége van – egészen új, ismeretlen világ számomra. De, szép. Fagyizunk, ülünk a Liszt Ferenc téren – fontos döntést hozunk meg. Közösen. Együtt. Tovább. Ha továbbindulnál a térről, egy hedonista szombat este a Belvárosban, apró csodák tárulnának eléd. Életképek egy megújuló, élhető városról, ahol az emberek jól akarják és jól is érzik magukat. Az Andrássyn néhány kósza critical mass-os kerékpáros, szedik fel a síneket, fűből készült tárgyak kelletik magukat. A sarkon – a Máv régi szocirodája helyett könyvesbolt és parfüméria – templom oldalára vetítik a filmet, páran moziznak, veled szemben álarcosbálra készülő fiatalsrácok jönnek szembe, a Sirály nyitására váró tömeg, a felújított, gyönyörű Király utca fényei, új hoteljei, anyázó taxis, de valami nyugalom van mégis, várakozás. Jó lesz ez a hely boldogok leszünk itt. Minden adott egy teljes, békés élethez – ha a szombat esti járókelőket kérdeznék meg arról, hogy milyen az élet Pesten – biztos vagyok benne, hogy a fasza lenne a helytálló válasz. Kicsit eltévesztjük az irányt, vissza kell sétálnunk a Madách térről, Godot-Dumaszínház tele, boldog és elégedett emberek. Leülünk a zsinagóga előtt, izgulunk, hogy szép hölgy nehogy feleslegesen várjon a randevúra, de akire vár, végül is megérkezik – mi felsóhajtunk. Közben ősöreg zsidó bácsi szomszéd padról Pötty iránt érdeklődik, majd mesél a labdarorjáról, aki annyira szereti őt, hogy lyukat ás a kerítés alá, és utána szökik, zsinagóga gyönyörű, mint mindig, mi már nagyon fáradunk, itthon még kis szeretgetés, térdkimenős, bealvós.

Most nézem közben, ahogy alszik – a legszebb látvány. Alszik. Másnak ez csak egy rutintevékenység – egy insomniásnak a megváltás.

 

#302. inge

Van egy inge. Fekete. Azt hiszem: hernyóselyem. Ott szárad a fürdőszobában.Szeretem.Van egy Inge. Ingeborg. Ő is fekete.  Azt hiszem: sváb.  Csak egy kis – és nagybetű a különbség. Meg, hogy őt nem szeretem. Azt mondták: rendetlen vagyok. Kreatív, de rendetlen. Nem tudom fegyelmezni magam, minden látszik az arcomon, a testbeszédemen. Most ezen gondolkodom, hogy pozitív dolog-e ez?  

#301.ő szinte

Intro:Nagyszerű nyelv a magyar: kiváló játék a szavakkal,hogy ő szinte őszinte és/vagy ő szint -e? Nem baj, ha nem érti senki, én  értem. Vagy értem? Mikor ige, mikor célhatározó? Csak a kontextusban válik világossá az értelem. Egyébként meg csak játék.Nem, full jól vagyok, köszönöm, semmi baj. Szépen telnek a napok, nem csak múlnak. Ugyehogyugye, igaza van Krasznahorkainak? Teli tartalommal, és még/míg/meg tart a lom,meg az iroda lom, vagy az írod a dalom? Időnként  azon tűnődöm, hogy mi van a lázadással? A HÉV húszperces üvegablakai gyönyörű kilátást adnak a távra, amit megteszünk. Van, aki hangosan lázad, hangosan lázas – nekem/neked vagy nekünk(általános alany) marad a maximumra tekert mp3, pár perc hard core. Ennyi maradt, és ez jó így. Jó így. Antikváriumban, pizzériában, parkban, hosszú sétákon, kiállításon,koncerten. Hosszú séták. Excellent. 

#299.mert

Mert…- Csilla -aki mindig egyértelmű kétértelműségeket mond – mutatta meg nekem.- Anikó, akiről azt hiszem, sosem olvas – kommentelt.- a mezei blogger olyan szenvedéllyel tud még éjfélkor is zenei fraktálokról és vektorokról beszélni, hogy meghatódom tőle. – minden lelet negatív.- májne liebe flódni lett meglepve a hűtőmet.- ma minden elintéződött.- a békási hév-megállóban, mikor épp ezt hallgattam: fújt a meleg szél, esett az eső, sütött a nap, és szivárvány kezdődött.- ma egy fél percre megérintett, ahogy nem néztem jobbra, mikor az úttesten akartam átkelni.- nyugi van.