Tulajdonképpen megtehetném. De választhatom azt is, hogy nem teszem. Sőt, hogy nem csinálok semmit.Tudom, hogy épp most tapasztalom meg a szabadság érzését. Mindenesetre hibátlanul kemény, éles, maradandó élmény – és ez után már semmi sem lesz ugyanaz. Beavatkozom a folyamatba. Az agy szinapszisai és neuronjai közötti lezajló elektroncserék mint diszkrét atomi jelenségek mindig alá vannak rendelve a kvantumfizikai kiszámíthatatlanságnak. Ugyanakkor a neuronok nagy számából és az elemi különbségek statisztikai kiegyenlítődéséből következően az emberi viselkedés – nagy vonalaiban és részleteiben is – ugyanolyan szigorúan meghatározott, mint minden más természeti rendszer. Márpedig, bizonyos, különlegesen ritka körülmények között: új összefüggéshullám jön létre és terjed szét az agy belsejében, új – átmeneti vagy végleges – viselkedésforma jelenik meg, amelyet az oszcillációtól teljesen elütő rendszer szabályoz, és ilyenkor figyelhetjük meg azt, amit hagyományosan szabad cselekedetnek hívunk.
Olvasói reagálás msn-en:Moni-DF üzenete:vazz, TE érted miről írsz?:DDDMoni-DF üzenete:lassan könyvet kéne írnoid:))marlen (#)- vízitormát és angolnát keresek meg ibolyasalátát üzenete:minden viszonylagos:)Moni-DF üzenete:tudoimányost….:)marlen (#)- vízitormát és angolnát keresek meg ibolyasalátát üzenete:mi nem értehető?:) hogy bezöldültem?:Dmarlen (#)- vízitormát és angolnát keresek meg ibolyasalátát üzenete:hogy spenót vagyok:DDMoni-DF üzenete:odaig el sem jutottam:)Moni-DF üzenete:bezöldültél?marlen (#)- vízitormát és angolnát keresek meg ibolyasalátát üzenete:aham:)marlen (#)- vízitormát és angolnát keresek meg ibolyasalátát üzenete:ufó lettem:(Moni-DF üzenete:ja téllegéééne belegabalyodtam a szabadságba mint zeno a porazaba ma:)marlen (#)- vízitormát és angolnát keresek meg ibolyasalátát üzenete:szegény:)Szép dolog az önirónia, naa. Értékeljétek, hogy égetem itt magam:)
eztmostitten gondolom nemcsak Moni-DF nemérti :)thomas voltam, meg vagyokis
nemisigaz…te engem egetsz:DDDes en ironizalgatok:PP
Monka, én téged nem ironizállak, csak a magam hülyeségeit:)marlen