Hónap: 2007. augusztus

#276.választási program

Tegnap, ahogy üldögéltem a zsinagóga előtt, és nézegettem a nyitókoncertre várakozó embereket, eszembe jutott az, ha én pártprogramot írnék, tutti belevennék két alanyi jogon járó dolgot: az egyik a szép ruhák, a másik a masszázs. Amikor szép ruhában vagyunk, megváltozunk. Kiegyenesedünk, mosolygunk, könnyebben teremtünk kapcsolatokat – magabiztosabbak vagyunk. A masszázs pedig életbevágóan fontos az érintés és annak stimuláló hatása miatt. Lehet, hogy megkeresem a Fideszt?

#275. reggel

Szeretem a reggeleket. Egyértelmű és világos ilyenkor minden. Tudom, hogy meg kell csinálnom;és tudom,hogy meg is fogom csinálni. Ez egyértelmű. Szeretem, mikor az Astoria felé sétálva megcsillan a fény az East&West üvegablakain,  a srácot a kisboltból, aki kérés nélkül adja a két kiflimet, az újságost, aki előre kikészíti nekem újságaimat, a reggeli olvasást a HÉV-en. Jó megérkezni Békásra, akármilyen hely is. Van egyébként jó is az insomniában. Az éjjel egyetlen függőben lévő íráson kívül mindent megírtam. Aztán lesétáltam a Dunapartra, és részemről elbúcsúztam ettől a nyártól. Meg kellett állapítanom, hogy egy csomó pozitív folyamat elindult az életemben. A publikusok közül például nagyon örülök annak, hogy a lakásom  végre kezd arra a bennem élő képre hasonlítani, amire mindig is vágytam:) 

#267. harminc+kettő

Két éve, Brüsszelből hazaérkezve ez a vers várt a postaládámban. Bélyeg nélkül, le sem zárva, nyilvánvalóan személyesen hozta el nekem az illető, aki tudta mennyire parázok a harminctól és szeretett volna megnyugtatni, kettőnk helyét végre egy virtuális koordinátarendszerben meghatározni. A vers holnap lesz aktuális, és meg kell mondjam, hogy ezen két év, minden nehézsége ellenére többet jelentett, mint a megelőző harminc. Mindent, valóban mindent át kellett értékelnem, gyakorlatilag mindent elveszítenem: régi barátokat, rokonokat, elfogadni újakat, elfogadni végre magamat – s, ez ha vannak is buktatók (pl. időnként leteszem a telefont, pedig nem kéne és időnként nem beszélek az érzéseimről, csak pofákat vágok) azért úgy gondolom, sikerült. És elérkeztem oda, hogy jelen pillanatban nincs miről keseregnem a blogban. Boldog vagyok.Születésed másnapjáraLeültem szobám fénykörei alá alattampapír fekszik tollamból agyamon át vállamkönyököm ütőerem ujjpercein útján immárgondolatspiráljaim metamorfózisa zajliktintává lett porszemekegy hamutál képkeret megsárgult lapok nyoma lakatlan szoba vastag porrétegében s bárhamutál képkeret lapok kávéscsésze rég eltűnt máregymást fedő árnyait nem lepte még a szürke semmimondhatják alkotok mint ilyen játszhatoknekem az utolsó sor végső taktusáig mindent szabadhát akkor szóljon ez a sok képjel amicsak a fehéret takarja most NEKED. mert az alkotásban minden megengedett s ha márimáimban Istent is tegezem ezegyszer kivételt tehetszvelem szép kis játék mondhatom szólhatna arról isegy megfáradt bányamunkás utolsó kéngázos lehelletében találkoztunk mi ketten s a csöndbenutána tán igaz is lehetne de szóljon inkábbe pár perces megálló a megtalálásról hol a tenger összeolvad a nappal vagyaz élet nélküli életről két szemünkben könnyed nevetésről vagya verseknek bolondságnak hintett jóéjt csókról vagya dalról ki önnön énekesét szüli vagya színeket kioltó ködről vagya munkásról aki megállt mellettünk akkor a harangszóbantán ez utóbbi lenne a legtalálóbb de nem ha már üvöltenék plágium lopott sornak még végül meghagyommeglepetés e költemény s bár két éved addig még elszelel jobb sorsra vagy te hivatotthiggy nekem kivel az őszi zápor egy megsárgultnyírfáról egyazon pocsolyába veszejtett de abba is hagyom hisz nyugtatni meglepni indultalak s leírnikedves Barátom én látlak téged nem tévesztelek szem elől lopott lelkeink közt tisztán tündökölsz Te ne aggódj s míg minden ember tükrökkel teliaggatott vetítőgép addig benned film belül forog tükreidet magadnak rakod hátkérlek ne ijesszen a kép légy büszke!nem csupán a tiszta hang üdvözül s az felszínes ishisz vízen járni nem nagy trükk- nézőpont kérdése – Prológus: a 21 a szerencseszámommeg az 52 talán ha a kettősség pórusai meg az utolsó emberaki az évek naplementéjét keveri cukor helyett a kávédbaakkor ráncaimban a köszönet a hála neved arcod gondolatáraegy a hely millió az időhamutálat cserél bennem egy tiszta tekintetű tükrökkel kirakott NŐ.