global

Mint a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés ügye mellett elkötelezett embert, mélyen felháborít az a hír, mely szerint az európai olajlobbi ismét `találgatásoknak, spekulációknak` nevezte a globális klímaváltozásról szóló tanulmányokat. Dühöngök magamban. Évek óta komposztálunk, biogyümölcsöt, biozöldséget termesztünk, esővízzel öntözünk, szelektálunk, elektromos hulladék leadásához majdnem 100km-t utazunk, pucoljuk a folyópartot, a csatornákat, küzdünk az erdőirtók ellen, mindent, ami papírként funkcionálhat és írni lehet rá: felhasználunk, virágot csak újságpapírba csomagolunk, nem pazaroljuk az energiát. Igyekszünk kicsiben mindent megtenni, hogy az ökológiai egyensúly a környékünkön rendben legyen. Igen, még a békákat is átengedjük magunk előtt az úton vonuláskor. Tudatosan vásárolunk. Egyrészt, ha lehet hazai árut, másrészt ha lehet, környezetbarát terméket. Nagyon dühít ez a hír. Aki esetleg többet szeretne megtudni erről a témáról, jöjjön a Globfesztre, a Gödörbe! (Linkeltem a programot, hozzáteszem: kicsit zavar a Védegylet-szervezés, de átsiklom felette.)Kormányátalakítás. Ezen is dühöngök. Nem azért mert megtörtént, hanem mert rosszul történt. Megint nem azok az emberek kerültek oda, akiknek kellett volna.

Személyes következik. Voltam ma az ORFIban, szokásos féléves kontrollon. Lehet gratulálni, olyan fasza kis hátizmokat sikerült építeni,amivel képes vagyok megtartani egy ceruzát hosszú percekig a két lapocka között, így nem lesz műtét. Legalábbis nem gerinc. A plasztikait nem fogom megúszni valszeg. Túl nagy a terhelés a gerincoszlopra, de míg a TB engedélyezi a jelenlegi gazdasági helyzetben, addig évek telhetnek el. Mikor annó először láttam a gerincoszlopomat – olyan volt, mint a Balaton vihar idején, tele hullámokkal. A mostani röntgenképen alig látható eltérés a normálishoz képest, a hátizmok tartják már. De, tudom ahhoz, hogy így maradjon: egész életemben úsznom és gyógytornáznom kell. Mindegy, mozogni úgyis kell valamit, így legalább rá vagyok kényszerítve.

Egyre elkeserítőbb a Lukács helyzete viszont. Én elviselem, hogy mocsokban, büdösben kell öltöznöm, tripla annyi pénzért mint tavaly ilyenkor, de azt alig bírom nézni, mikor az átépítés (privatizálás) miatt a második emeletre kell nagyon beteg embereknek felmászni bottal, csigalépcsőn, ha masszázst is igénybe szeretnének venni. Dühít a tehetlenség, mikor már rég jövök lefelé a kezelés után, és szembetalálkozom azzal, akivel közel egyidőben indultunk az öltözőből, de ő még csak a lépcső közepén tart. Idetartozik ismerősöm története is, aki miután megszűnt a kórháza, felhívta a TB-t, hogy akkor most melyik nőgyógyászatra is kell mennie? Sajátos választ kapott: sajnálják, de jelen pillanatban sehová sem tartozik azaz csakis magánúton veheti igénybe a rákszűrést. Mindezzel együtt támogatom a több-biztosítós modellt, de az embertelenség, kapkodás, szakmai hozzánemértés rémisztő méreteket kezd ölteni.

Nagyon boldog vagyok egyébként a tegnap esti, diákönkormányzattal eltöltött grillparty miatt. Persze, van mindig olyan személy közöttük, aki inkább rombol, semmint közösséget épít – de, elenyésző. A társaság 95%-a nagylelkű, kedves, szeretnivaló ember. Öröm velük lenni