Öt nap növényi létezés után, melyben nappal és éjszaka összefolyt, hátamat a falnak vetve, megrendülve álltam a gangon a napsütésben, a szomszéd lakásból kiszűrődő Dohnányi – mű hangjaira figyelve, és arra gondoltam, hogy az írásnál magányosabb dolog nem létezik.
hosszutavfutas? 🙂
Valassz egy zenet szivem:)
ja, eltés beadandó dogák:) rüheeeeelllleeeeeeeem!:D
Nyanyus, talán egy kis the strokes most jól jönne, drága vagy:)
szeretem a magányt…
háát, én nem:) megszoktam, hogy körülöttem száz ember üvölt, mondja a kis bajait, így ha írnom kell – megy ezerrel az msn, a zene és szenvedek:)
Najo es toluk mit? Cimet kerek.
the end has no end. Puzsik:)
nyanyusnak hála és köszönet a the strokes -ért:) közben jutott eszembe,hogy pixiest akartam:) Ölellek,szépség:)